Elment ismét egy nagy bajnok: Albert Flóriánt eltemették tegnap.
Szomorú és fájdalmas, hogy mint egyetlen egy magyar Aranylabdás nem kaphatta meg azt a végtisztességet, amit a Puskás Öcsi bácsi.
Ja?! Hogy a Flóri nem disszidált? A szíve tényleg a Fradiért és Magyarországért dobogott? Most (megint) bebizonyosodott, hogy csak azok kapnak méltó elismerést, akik disszidáltak (elárulva a hazájukat, testvéreiket, honfitársaikat), majd hazajöttek és mint, akik jól végezték dolgukat besöpörték az elismeréseket. Varga Zoltánnal is így vagyok. Disszidált, visszajött, elismerték, és most õ is ott nyugszik a Bazilikában, mint a Puskás.
Félreértés ne essék: NEM VAGYOK PUSKÁS-ELLENES! De disszidens-ellenes igen. Mert, aki egyszer elhagyta ezt az országot, az döntött. Válaszott egy másik hazát. Mindenkinek szíve-joga. De azok, akik itthonmaradtak, azoknak is kijárna ugyanaz az elismerés, megtiszteltetés és temetési szertartás.
Ki tudja, hogy hol van eltemetve: Budai, Hidegkúti, Zakariás, Kocsis, Czibor, Bozsik és a többiek? Mert nélkülük nem lett volna a Puskás sem az, aki.
Albert sem kissebb egyéniség. És az õ társai közül sincsenek már velünk sokan. A még élõket jobban meg kellene becsülni. NE A TEMETÉSEN JUSSON ESZÉBE AZ ÁLLAMI VEZETÉSNEK SEM, hogy milyen nagy egyéniségek voltak, pl.: Kû Lajos, Páncsics Miklós, Novák Dezsõ, Fazekas László, Göröcs János, Farkas János, Géczi István, Bene Ferenc, .... és bocsánat, hogy nem soroltam fel mindenkit.
A még élõknek adjunk bizalmat és munkalehetõséget. NE HOZZUNK KÜLFÖLDI SZAKVEZETÕKET EZERSZERES PÉNZEKÉRT!
|