Szánj rá három percet... szerintem érdemes....
T. Ágoston László
Az öregasszony háza
Az öregasszonya háza sarkánál állt, és körmével a málló vakolatot kapirgálta. Tudta õ enélkül is, hogy a százéves vályogfal úgy pergeti le magáról az öreg maltert, mint kígyó a bõrét, de ismét meg akart gyõzõdni róla, mielõtt odacsõdíti a fiait. Mert azok ugyan akármiért neki nem állnak... Már tavaly is mondta nekik, hogy megvedlett a lábazat. El is jöttek megnézni. No, akkor még csak kisebb foltokban esett le a malter, meg itt-ott felpúposodott. "Táskásodik" mondták, aztán elmentek. Hozasson két köbméter homokot, meszet, cementet, aztán majd egy szombaton hazaugranak, és egykettõre gatyába rázzák az egészet.
El is ment a fuvaroshoz, de nem találta otthon. Másnap megint felkereste, de újra hiába csengetett. Megdühödött, kiment a kertbe, ásott egy jó mély gödröt, annak az alján talált homokot. A szomszédból kért kölcsön egy vödör meszet, aztán nekiállt, és úgy, kézzel betapasztotta a lyukakat. Nem lett olyan szép, mintha kõmûves csinálta volna, de legalább nem ázott tovább a vályog. Aztán három napig nem tudott fölkelni az ágyból, olyan rosszul érezte magát. Csóválta a fejét az orvos, és azt mondta: "Juci néni, a maga korában már nem szabad ilyen dolgokat mûvelni! Gondoljon a vérnyomására meg a visszereire!"
No hiszen, ha mindig csak a vérnyomására gondolna, ki a fene kapálná meg azt a nagy kertet? Ki locsolná, ki adná el a megtermelt zöldséget, virágot, gyümölcsöt? A fiai is mondogatják évek óta, hogy adja bérbe. Más se hiányozna, mint hogy idegenek slájferozzanak az õ portáján! Mert attól aztán istenigazából fölmenne a vérnyomása... Segíteni pedig egyik se jön. No jó, néha megpermetezik a krumpliját, eljönnek gyümölcsöt szedni. Ha szól, jönnek. De hogy mindenért szólnia kelljen? Hát maguktól nem veszik észre?
Karácsonykor bezzeg jól jön nekik az ajándék. Akkor szokta õket körbelátogatni. Mindegyiknek ad harminc-negyvenezer forintot. Amennyi éppen összejön a kertbõl. Olyankor már nincs kint munka, ráér vendégeskedni. Néha két-három napot is eltölt náluk a városban, a galambdúcban. Így hívják a lakótelepi lakást. Mert az: galambdúc! Se kertje, se udvara, csak az ágy, az asztal, meg a televízió. Hogy mit néznek rajta egész este? Aztán csoda, hogy összevesznek? Régen, amikor még élt a férje, bizony õk is összekaptak néha. Akaratos ember volt a Jani, nem nagyon lehetett vitatkozni vele. No, de látta a szemin az ember lánya, hogy vihar készül, s akkor kiment a kertbe. De a galambdúcban hová menjen az a szerencsétlen?
A fene tudja, milyen emberek ezek. Az egyik jobban uradzik, mint a másik. Színházba járnak, meg egész évben arra kuporgatnak, hogy nyáron elmehessenek üdülni. Mintha nála nem lehetnének el abban a hatalmas kertben. Nem erre nevelte o a fiait, csak hát a menyek... Igen, azok a tûsarkon tipegõ, bodorított dámák. A Panni, a Jóska felesége egyik õszön leült mellé diót pucolni. Azt mondja, adjon neki gumikesztyût, mert a zöld dióhéjtól megbarnul a keze, és nem tudja lemosni. Félti a festett körmeit... Ó, hogy az a... El is küldte onnét menten. Méghogy gumikesztyûben akar diót pucolni... De már a Jóska is! Az meg kesztyûben szereli az autót. Mert hogy õ osztályvezetõ...
Hanem amikor összefut a három gyerek! A Jóska állandóan politizál. Másról se lehet beszélni vele. A Pista, a legkisebb, az meg cukkolja, hogy "úgyis elvéreztek a következõ választásokon, öt év múlva a kutya se emlékszik még a pártotok nevére se". A Feri, az meg mûszaki ember, csendes, befelé forduló gyerek. Állandóan csitítgatja oket. A motorokról beszél nekik. Õt meg azzal cukkolják. Berregnek neki. Szóval, az a legjobb, ha külön-külön jönnek, akkor tud beszélgetni velük.
Aztán itt van ez a ház is, csak a gond van vele. Amíg élt a férje, õ tataroztatta, javítgatta, de hát lassan tizenöt éve, hogy senki se nyúl hozzá. A gyerekek azt mondják, adja el, költözzön hozzájuk. Mállik a vakolat, törik a cserép, meg hát fölötte is eljárt az idõ. Hetvenöt év... A városban az orvos is közelebb van. A városban! Aztán melyik menyének legyen a cselédje? Õt ebbõl a házból csak a Szent Mihály lován lehet kimozdítani.
Jöjjenek õk, ha látni akarják! Jönnek. Igazán nem panaszkodhat, minden hét végén hazajön valamelyik. Elbeszélgetnek, ha megkéri, segít is mindegyik, de azért az orra alá dörgölik, hogy megint drágább lett a benzin, már több, mint ezer forintba kerül egy út. Nem baj, odaadja azt az ezer forintot, neki nem kell a pénz. Aztán egy hétig újra nincs kihez szólnia.
A múlt héten áthívta a szomszédot, hogy nézze meg ezt a tetõt, mert az õ szeme már gyenge, nem látja, hol folyik be az esõvíz. Át is jött a Tóni, megnézte, aztán fölvitte a padlásra az összes rossz edényt, mert vagy tíz lyukat talált. Azokat tette a csurgás alá. Azt mondta, a fele cserepet le kellene cserélni, meg néhány léc is elkorhadt. Van neki egy kõmûves barátja, ért a tetõkhöz is. Éppen munkanélküli, olcsón elvállalná.
Megdühödött a fiaira, hogy csak hitegetik a ház javításával. Két éjszaka nem aludt, addig gondolkozott, hogyan is tegyen, mit is tegyen, aztán elhívatta a kõmûvest. A fiatalember azt mondta, százezer forintért bevakolja a házat, és a tetõt is megcsinálja. Még a fuvarost is elintézi, nem neki kell utána szaladgálnia. Már-már a tenyerébe csapott, de eszébe jutott, hogy vajon mit szólnak majd hozzá a fiai. Végtére is megígérték, hogy megcsinálják. De mikor? És ha odaadja a kõmûvesnek a pénzét, mibõl lesz karácsonyi ajándék?
Kért egy hét gondolkodási idõt. Este nekiült, és mindháromnak megírta a kõmûves ajánlatát, meg azt is, hogy ha egy héten belül nem intézkednek, megcsináltatja vele a házat, és akkor lõttek a szokásos karácsonyi ajándéknak.
Néhány nap múlva mindhármuktól megjött a válasz. Szinte ugyanazt írta mindegyikük. Mintha összebeszéltek volna. Örülnek, hogy jó szakembert talált. Csináltassa csak meg vele, nem hiányzik nekik a pénz. Különben sem érnek rá ezen a nyáron. Az egyikük üdülni megy, a másik nem tud szabadságot kivenni, a harmadik meg mit kezdene egyedül? Szerszáma sincs...
Az öregasszony a ház sarkánál állt, és a körmével a málló vakolatot kapirgálta. A kõmûves kissé távolabb nézegette a falat, s lelkesen magyarázta, milyen szép, erõs, tartós lesz az új, amit õ csinál. Az öregasszony azonban nem figyelt rá. Egyre csak az járt a fejében, hogy a fiai mégsem jöttek el az öreg házat gatyába rázni.
|
oldal:
/0
