A legszebb karĂĄcsony

SzentkarĂĄcsony ĂŠjjelĂŠn, mikor az utca csendes,
Mikor minden hĂĄz mĂĄr haragtĂłl mentes,
Egy kislĂĄny sĂŠtĂĄl a havas Ăşton,
S nĂŠzi, milyen a boldogsĂĄg az ablakon tĂşlrĂłl.
SĂŠtĂĄl az Ăşton, a lĂĄmpĂĄk fĂŠnylenek,
AprĂł kezĂŠvel tĂśrli a kĂśnnyeket.
SzegĂŠnyke fĂĄzik, reszket ĂŠs fĂŠl,
De szĂ­vĂŠben Isten mĂŠg Ă­gy is ĂŠl.
LetĂŠrdel a hĂłba, s Ăśsszeteszi kezĂŠt,
FejĂŠt lehajtja, s behunyja a szemĂŠt.
"DrĂĄga JĂł Istenem!" - kezdi remegve.
"VigyĂĄzz a mennyben drĂĄga szĂźleimre.
KĂŠrlek rĂĄm is vigyĂĄzz, mert annyira fĂŠlek...
Ha te is akarod, jĂľjjenek a fĂŠnyek."
SĂśtĂŠt az utca, pislĂĄkol a lĂĄmpa,
Alatta vacog az ĂĄrva leĂĄnyka.
Átfagyva, nÊmån tÊrdel,
ArcĂĄn mosollyal, szemĂŠben fĂŠnnyel.
Egyetlen mondat hagyja el a szĂĄjĂĄt:
"Legyen Ăşgy, ahogy te akarod AtyĂĄm!"
MĂĄsnap reggel az utca zajong.
"Az a kislĂĄny... az ott halott."
TĂŠrdelve az Ăşton, kĂľszoborrĂĄ fagyva,
Egy cetlit mĂŠgis maga utĂĄn hagyva.

"Szeret az Úr, elvitt haza.
Ez ĂŠletem legszebb karĂĄcsonya!"

(Lakatos Gerda Lujza)

MiĂŠrt is szeretlek?

MiĂŠrt is szeretlek? MĂŠrt vĂĄgyom utĂĄnad?
Mit szeretek benned? CsĂłkra termett szĂĄdat,
Mely, ha ajkamhoz ĂŠr perzsel, mint a vulkĂĄn,
FelpezsdĂźl a vĂŠrem, elĂśnt a hĂľhullĂĄm.

Szeretem csĂłkodat, mint akĂĄc a mĂŠhet,
MĂŠhek a virĂĄgbĂłl csĂłkolt lĂŠpes mĂŠzet,
VirĂĄg a harmatot, mely szirmĂĄt csĂłkolja
Picinyke bimbĂłbĂłl rĂłzsĂĄt ĂĄlmodozva.

Szeretem gyengĂŠden ĂślelĂľ karodat,
BarnĂĄs-zĂśld szemedben fĂŠnylĂľ csillagokat,
Testednek melegĂŠt, bĂľrĂśdnek illatĂĄt,
Szerelmes szĂ­vednek csendes dobbanĂĄsĂĄt.

Szeretem a mindig csilingelĂľ hangod,
Mikor a fejedet a vĂĄllamra hajtod,
FĂźlembe suttogod lĂĄgyan, Ăśnfeledten,
ImĂĄdlak kedvesem, egyetlen szerelmem.

Szeretlek, csupĂĄn mert enyĂŠm vagy te drĂĄga,
"te, a nagyvilĂĄgnak legnagyobb gyĂŠmĂĄntja"
EnyĂŠm lett a tested, enyĂŠm lett a lelked,
Örökre enyém lett õszinte szerelmed.

VarsĂĄs Frigyes

Nem tudom honnan szeditek ezt a sok gyĂśnyĂśrĂť verset......
itt van egy tĂľlem is, nem annyira szĂŠp, meg mĂŠly ĂŠrtelmĂť, inkĂĄbb KarĂĄcsonyi... :-)

Aranyosi Ervin

KarĂĄcsonyra mit kĂŠrjek - mit adjak?

KarĂĄcsonyra mit is kĂŠrjek?
BoldogsĂĄgot, bĂŠkessĂŠget!
Mosolyt,dĂ­sznek minden arcra,
varĂĄzs-fĂĄtylat a kudarcra!
HibĂĄinkĂŠrt bocsĂĄnatot,
csak azt kapjam, amit adok.
Szeretethez meleg szĂ­vet,
verseimhez csengĂľ rĂ­met.
Kenyeret az ĂŠhezĂľnek,
hitet minden lĂŠtezĂľnek.
Örömöt és vidámságot,
tegyĂźk szebbĂŠ a vilĂĄgot!

KarĂĄcsonyra mit is adjak?
Tiszta szĂ­vĂť, jĂł maradjak!
Felemeljek elesettet,
tĂĄplĂĄljak szellemet, testet!
JĂł pĂŠldĂĄt az utĂłkornak,
igĂŠretet, hogy lesz holnap!
MelegsĂŠget, vidĂĄmsĂĄgot,
zĂślden nyĂ­lĂł, szĂŠp virĂĄgot!
MegĂşjulĂł jĂśvĂľ kĂŠpĂŠt,
embersĂŠget, vilĂĄgbĂŠkĂŠt,
s mindazt mit angyalok adnak,
amit elkĂŠpzelsz magadnak!

Boda Magdolna

Idegen madĂĄr

Idegen vagyok. Igaz mĂĄr tudod, hogy kĂŠt cukorral iszom a kĂĄvĂŠt
ĂŠs hogy reggelente nem fĂŠsĂźlkĂśdĂśm. Tudod, hogy tudom: jĂł a
vilĂĄg ĂŠs rossz. Hogy nĂŠha Ăşgy megyek, hogy ĂĄllok.
Idegen vagyok.
Tudod, hogy erĂľs vagyok, nĂŠha mĂŠgis sĂ­rok, ha elbukni lĂĄtszom.
Hogy bĂĄtorsĂĄgomban fĂŠlek ĂŠs hogy sokat beszĂŠlek, de igazĂĄbĂłl
mĂĄr ĂŠn sem figyelek magamra.
Idegen vagyok.
A bizonyossĂĄgok elhagytak. Idegen tenyerekbĂľl idegen mosolyokat
szemelgetek,
mint egy folyton ĂŠhes madĂĄr.
Mint egy folyton ĂŠhes idegen madĂĄr.
Vajon meddig tart az idegensĂŠg sivatagja, vajon meddig tart e
tikkasztĂł vĂĄndorlĂĄs?
Mikor mondod, hogy isten hozott?

JĂłzsef Attila:Mmikor az uccĂĄn ĂĄtment a kedves

Mikor az uccĂĄn ĂĄtment a kedves,
Galambok Ăźltek a verebekhez.

Mikor gyĂśngĂŠden jĂĄrdĂĄra lĂŠpett,
BokĂĄja messze, sugĂĄrral fĂŠnylett.

Mikor a vĂĄlla picikĂŠt rĂĄndult,
Egy kis fiucska utĂĄna bĂĄmult.

Mikor befordult s tĂĄncolt a kis bluz,
KinyujtĂłzott a sarkon a koldus.

Mindenki nĂŠzte, senki se bĂĄnta,
Hogy Ăľ a szivem gyĂśkere-ĂĄga.

Karcsu szĂŠl hajlott utĂĄna hĂťsen,
Mindenki ĂĄmult, nĂŠzte derĂťsen.

AggĂłdott szivem, derĂťjĂźk rĂĄszĂĄllt,
KettĂŠtĂśrt ott egy irigy virĂĄgszĂĄlt.

Mikor az uccĂĄn ĂĄtment a kedves,

Bella IstvĂĄn

Mikor elĂľszĂśr

Mikor elĂľszĂśr teremtettek,
szĂ­vembe rengĂľ kĂśvet tettek.

Homlokomra, mert rĂşt ĂŠs szĂŠp volt,
vastollĂş pĂĄva szĂĄllt, az ĂŠgbolt.

SĂĄrga kĂŠnt, s olajat ĂśntĂśttek
szemembe, ĂŠgjek, tĂźzesedjek.

EzĂŠrt lettem halĂĄlos, gonosz,
hĂťtlen-arcĂş, s Ă­gy varĂĄzslatos.

Mikor mĂĄsodszor teremtettek,
szĂ­vembe fĂśrgeteget tettek,

fĂśrgeteg-, halĂĄlhozĂł arcot,
elhajnalodĂłt, megfogamzĂłt,

ĂĄm e hajnal is halandĂł volt,
lĂĄnnyĂĄ vĂĄltozott, elfĂşvĂłdott.

Harmadszor, hogy megteremtĂľdjek,
nekivĂĄgtam a zĂśld idĂľnek.

ZĂśld idĂľnek, vilĂĄgĂĄroknak,
hova a kĂśvek megĂĄlmodtak.

Útszélrõl meg beszélõ ágat,
husĂĄngot metszettem hĂť tĂĄrsnak.

Ha nĂŠha szerelemben ĂĄzik,
boldog idĂľt hajt, megvirĂĄgzik.

NĂŠha meg farkassal bolondoz,
megbokrosodik, zĂśld vihart hoz.

Ha magam egyszer fĂśldbevetem,
bordĂĄim kĂśzĂŠ Ăľt Ăźltetem.

BeszĂŠlĂľ ĂŠletem hadd tĂśltsem
levelĂŠben, az ĂŠvgyĂťrĂťkben.

Legyek vele kĂŠk derĂť, jĂł Ă­z,
fanyar gyĂźmĂślcs, keserĂť jĂł Ă­z.

És mégis édes, mégis magvas.
Minden ĂŠvszakon diadalmas.

[img]http://www.utos.me/wp-content/uploads/LĂĄttĂĄl-mĂĄr-ilyen-tiszta-vizet.jpg[/img]

JĂłzsef Attila
A hetedik (Hungarian)

E vilĂĄgon ha Ăźtsz tanyĂĄt,
hĂŠtszer szĂťljĂśn meg az anyĂĄd!
Egyszer szĂťljĂśn ĂŠgĂľ hĂĄzban,
egyszer jeges ĂĄradĂĄsban,
egyszer bolondok hĂĄzĂĄban,
egyszer hajlĂł, szĂŠp bĂşzĂĄban,
egyszer kongĂł kolostorban,
egyszer disznĂłk kĂśzt az Ăłlban.
FĂślsĂ­r a hat, de mire mĂŠgy?
A hetedik te magad lĂŠgy!

EllensĂŠg ha elĂľdbe ĂĄll,
hĂŠt legyen, kit elĂľtalĂĄl.
Egy, ki kezdi szabad napjĂĄt,
egy, ki vĂŠgzi szolgĂĄlatjĂĄt,
egy, ki nĂŠpet ingyen oktat,
egy, kit Ăşszni vĂ­zbe dobtak,
egy, ki magva erdĂľsĂŠgnek,
egy, kit Ăľse bĂľgve vĂŠdett,
csellel, gĂĄnccsal mind nem elĂŠg, -
a hetedik te magad lĂŠgy!

SzeretĂľ utĂĄn ha jĂĄrnĂĄl,
hĂŠt legyen, ki lĂĄny utĂĄn jĂĄr.
Egy, ki szivet ad szavĂĄĂŠrt,
egy, ki megfizet magĂĄĂŠrt,
egy, ki a merengĂľt adja,
egy, ki a szoknyĂĄt kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendĂľcskĂŠre tapos, -
dongjĂĄk kĂśrĂźl, mint hĂşst a lĂŠgy!
A hetedik te magad lĂŠgy.

Ha kĂśltenĂŠl s van rĂĄ kĂśltsĂŠg,
azt a verset heten kĂśltsĂŠk.
Egy, ki mĂĄrvĂĄnybĂłl rak falut,
egy, ki mikor szĂťltĂŠk, aludt,
egy, ki eget mĂŠr ĂŠs bĂłlint,
egy, kit a szĂł nevĂŠn szĂłlĂ­t,
egy, ki lelkĂŠt Ăźti nyĂŠlbe,
egy, ki patkĂĄnyt boncol ĂŠlve.
KettĂľ vitĂŠz ĂŠs tudĂłs nĂŠgy, -
a hetedik te magad lĂŠgy.
S ha mindez volt, ahogy Ă­rva,
hĂŠt emberkĂŠnt szĂĄllj a sĂ­rba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemĂŠny mell utĂĄn kap,
egy, ki elvet Ăźres edĂŠnyt,
egy, ki gyĂľzni segĂ­t szegĂŠnyt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak nĂŠz a Holdra:
VilĂĄg sĂ­rkĂśve alatt mĂŠgy!
A hetedik te magad lĂŠgy.

Francois Villon




BALLADA A SENKI FIÁRÓL

Mint nagy kalap, borult reĂĄm a kĂŠk ĂŠg,
ĂŠs hĂť barĂĄtom egy akadt: a kĂśd.
Rakott tĂĄlak kĂśzĂśtt kivert az ĂŠhsĂŠg,
s halĂĄlra fĂĄztam rĂľt kĂĄlyhĂĄk elĂľtt.
Amerre nyĂşltam, csak cserepek hulltak,
s szĂĄjam szĂŠlĂŠig ĂĄradt mĂĄr a sĂĄr,
utam mellett a rĂłzsĂĄk elpusztultak
s lehelletemtĂľl megfakult a nyĂĄr,
csodĂĄlom szinte mĂĄr a napvilĂĄgot,
hogy nĂŠha mĂŠg rongyos vĂĄllamra sĂźt,
ĂŠn, ki megjĂĄrtam mind a hat vilĂĄgot,
megĂĄldva ĂŠs lekĂśpve mindenĂźtt.

Fagyos mezĂľkĂśn birkĂłztam a szĂŠllel,
ruhĂĄm csupĂĄn egy fĂźgefalevĂŠl,
mi sem tisztĂĄbb szĂĄmomra, mint az ĂŠjjel,
mi sem sĂśtĂŠtebb nĂŠkem, mint a dĂŠl.
A matrĂłzkocsmĂĄk mĂŠlyĂŠn felzokogtam,
ahogy a temetĂľkben nevetek,
enyĂŠm csak az, amit a sĂĄrba dobtam,
s mindent megĂśltem, amit szeretek.
FehĂŠr derĂŠvel lĂĄngveres hajamra
s halĂĄntĂŠkomra mĂĄr az Ăľsz fekĂźdt,
s Ă­gy megyek, fĂźtyĂźlve egymagamban,
megĂĄldva ĂŠs lekĂśpve mindenĂźtt.

A gyĂľztes ĂŠg fektette rĂĄm a sĂĄtrĂĄt,
a harmattĂłl kĂŠk lett a homlokom
s Ă­gy kergettem a Istent, aki hĂĄtrĂĄlt,
s a jĂśvendĂľt, amely az otthonom.
A hegytetĂľkĂśn ĂłrĂĄkig pihentem,
s megbĂĄmultam az izzadt kĂľtĂśrĂľt,
de a dĂłmok mellett fĂźtyĂźlve mentem,
s kinevettem a cifra pĂźspĂśkĂśt:
s ezĂŠrt csak csĂłk ĂŠs korbĂĄcs hullott ĂĄrva
testemre, mely oly egyformĂĄn fekĂźdt
csipkĂŠs pĂĄrnĂĄk kĂśzĂśtt ĂŠs utcasĂĄrban,
megĂĄldva ĂŠs lekĂśpve mindenĂźtt.

S bĂĄr nincs hazĂĄm, borom, se felesĂŠgem
ĂŠs lĂĄbaim kĂśzĂśtt a szĂŠl fĂźtyĂźl:
lesz mĂŠg pĂŠnzem ĂŠs biztosan remĂŠlem,
hogy egy nap nĂŠkem minden sikerĂźl.
S ha meguntam, hogy aranytĂĄlbĂłl ĂŠljek,
a palotĂĄkat megint otthagyom,
hasamĂŠrt kĂĄnkĂĄnt jĂĄrnak mĂĄr a fĂŠrgek,
ĂŠs valahol az Ăľszi avaron,
egy vĂŠn tĂśvisbokor aljĂĄban, melyre
csak egy rossz csillag sanda fĂŠnye sĂźt:
maradok egyszer, François Villon, fekve,
megĂĄldva ĂŠs lekĂśpve mindenĂźtt.

WeĂśres SĂĄndor



Üdvösség



Csak azĂŠrt
az egyetlen napĂŠrt
ĂŠrdemes volt megszĂźletnem,
amikor szeretni tudtam,
ĂŠs szeretnek-e, nem kĂŠrdeztem.
Csak ennyi tĂśrtĂŠnt teljes ĂŠletemben,
egyĂŠbkor szakadĂŠkba buktam.
Csak azĂŠrt
az egyetlen napĂŠrt
ĂŠrdemes volt megszĂźletnem.

KitartĂł vagyok ĂĄm.. :-)))

Ezt nagyon szeretem, ĂŠs lĂĄtom valaki mĂŠg mindig aktĂ­v...

SzabĂł LĂľrinc: KĂźlĂśnbĂŠke



Ha tudtam volna rĂŠgen, amit
ma mĂĄr tudok,
ha tudtam volna, hogy az ĂŠlet
milyen mocsok,

nem fĂźtyĂśrĂŠsznĂŠk most az uccĂĄn
ilyen vigan:
valĂłszĂ­nĂťleg felkĂśtĂśttem
volna magam.

RĂŠgen, mint az ĂĄlamok tĂŠkozlĂł
mĂĄs fiai,
azt hittem, lehet a vilĂĄgon
segĂ­teni,

azt hittem, szĂŠp szĂł vagy erĂľszak
ĂŠr valamit
s az ĂŠlet, ha sokan akarjuk,
megvĂĄltozik.

Minden szĂśrnyĂźbb, mint hittem akkor,
fiatalon,
de, hĂĄlistennek, egyre csĂśkken
az undorom,

egyre jobban bĂ­rom az ĂŠvek
fĂśrtelmeit,
ĂŠs az idĂľ ĂŠs a kĂśzĂśny mĂĄr
fertĂľtlenĂ­t.

Mert fĂĄtylĂĄt sorra dobta minden,
egymĂĄsutĂĄn,
s harminchĂĄrom ĂŠletem ma ĂĄtlĂĄt
minden szitĂĄn:

lĂĄtom, sokkal tĂśbb a mocsok, mint
az ifjukor
sejteni bĂ­rta volna bennem
valamikor,

lĂĄtom milyen rĂştĂşl becsapjĂĄk
a baleket,
s hogy a balek azĂŠrt balek, mert
mĂĄst nem tehet,

s hogy az ĂŠsz az ĂŠrdek rimĂĄja,
ĂŠs hogy magĂĄt
sugaras hĂľssĂŠ a bitang is
hogy kĂślti ĂĄt,

s ha van is, kĂŠzen-kĂśzĂśn elvĂŠsz
az ideĂĄl,
ĂŠs hogy nem hozhat egyetĂŠrtĂŠst,
csak a halĂĄl, -

s mert mindez mĂŠgcsak nemis aljas,
nem szomorĂş,
a minden dolog apja valĂłban
a hĂĄborĂş:

Ăşgy nĂŠzzem elszĂĄt nyugalommal,
az ĂŠletet,
mint remĂŠnytelen lepratĂĄbort
vagy harcteret.

Ha egyszerre tudok meg mindent,
hogy itt mi van,
egĂŠsz biztossan felkĂśtĂśttem
volna magam.

De valamit a sors, Ăşgy lĂĄtszik,
akart velem:
megmutatott mindent, de lassan,
tĂźrelmessen:

kĂźlĂśnbĂŠkĂŠt ezĂŠrt kĂśtĂśttem
a semmivel,
ezĂŠrt van, hogy csinĂĄlom, amit
csinĂĄlni kell,

ezĂŠrt becsĂźlĂśk Ăşgy egy-egy jĂł
pillanatot,
ezĂŠrt van, hogy a hĂĄborĂşban
verset irok

s a leprĂĄsok kĂśzt fĂźtyĂśrĂŠszek
ĂŠs nevetek
s egyre jobban kezdem szeretni
a gyerekeket.

VicĂĄnak:

Nyerges AndrĂĄs

Üzenet

CsillogĂł bogarak kicsi cseppek
NapszemĂť meleg fĂŠnyek
el ne fussatok

FrissesĂŠg hajnali falai
Reggelre szĂźletĂľ egek
be ne omoljatok

LĂĄnyok akik holnap talĂĄn
fĂŠrjhezmentek lĂĄnyok
ĂŠs mĂĄsfĂŠl ĂłrĂĄig fogtok veszekedni ha valaki az elĂľszobĂĄban
ĂŠgvefelejti a villanyt jaj a szĂĄmla
a villanyszĂĄmla mekkora lesz mekkora lesz mekkora lesz

LĂĄnyok
ĂľrizzĂŠtek magatokban a fĂť szĂśkkenĂľ zĂśldjĂŠt
ĂľrizzĂŠtek magatokban a suhogĂł kartonruhĂĄkat
meg a kicsi szandĂĄlt ĂŠs a fonott szatyorkĂĄt
þrizzÊtek a hideg forralatlan tej jóízÊt
meg a zsĂśmlĂŠk barĂĄtsĂĄgos ropogĂĄsĂĄt
meg azt ahogy a triciklizĂľ fiĂşk megnĂŠztek titeket
ha kenyĂŠrĂŠrt szaladtatok a boltba
vigyĂĄzzatok azokra a pici sikĂ­tĂĄsokra is
ahogy valaminek ĂśrĂźltetek ĂŠs emlĂŠkezzetek
milyen mozdulattal dĂľltetek hĂĄtra a padon
a nevetĂŠstĂľl hogyan kalimpĂĄlt a lĂĄbatok
nĂŠha egĂŠszen kĂźlĂśnĂśseket mondtatok a vĂ­zrĂľl a
fĂĄkrĂłl meg a zĂĄporokrĂłl ĂŠs csodĂĄlkoztatok hatalmas
szemmel ĂŠs szerettĂŠtek a tĂźkĂśrben nĂŠzni magatokat
mennyi ideig tudtatok nĂŠzni valami furcsĂĄt
nĂľttetek-e hĂ­ztatok-e
van-e mĂŠg szeplĂľ a szemetek alatt

Legyetek napszemĂť fĂŠnyek
legyetek frissesĂŠg hajnalai
reggelre mindig Ăşjnak szĂźletĂľ egek
mert nĂŠlkĂźletek olyan ami Ăşj
mint hĂ­d nĂŠlkĂźl a folyĂł
s a szerelem szerelem nĂŠlkĂźl
El ne fussatok



LĂĄm
kit ĂŠn szeretek,
engem csak hiteget
mĂĄs is kĂŠne neki
ĂŠs azt se szereti
pedig ma mĂŠg tiszta
pedig ma mĂŠg mint a
nyĂĄrfa sudĂĄr nyĂĄrfa
suhog a ruhĂĄja

HĂĄt el ne fussatok
lĂĄnyok kicsi cseppek
nĂŠlkĂźletek mivĂŠgre mibennĂźnk az Ăşj
olyan mint a szerelem szerelem nĂŠlkĂźl
kiĂĄltunk utĂĄnatok ĂŠs arcunk is egĂŠszen belekĂŠkĂźl
maradjatok itt minĂŠkĂźnk
istennĂŠ! erĂľsebb menedĂŠkĂźl

Olyan nagyon szĂŠpek....
nem is tudom, honnan tudsz ennyi szĂŠp verset Ăśssze olvasni... egyik szebb, mint a mĂĄsik
:-)

Hermann Hesse

MulandĂłsĂĄg

Életfámról a zöld
hull, hull a dĂ­sz.
SzĂŠdĂ­tĂľn tarka fĂśld,
hogy eltelĂ­tsz,
hogy tudsz fĂĄrasztani,
mily kĂĄbĂ­tĂł vagy!
MĂĄnk lĂĄngjai
ĂŠgnek-e holnap?
SĂ­rom fĂślĂśtt tova
szĂŠl csĂśrtet nemsokĂĄra,
ĂŠs az anya
rĂĄhajol kisfiĂĄra.
Hadd lĂĄssam viszont tekintetĂŠt,
szeme csillagom,
hadd foszoljon szĂŠt minden egyĂŠb,
Ăşgyis minden meghal egy napon.
Csak az ĂśrĂśk anya nem hagy el,
mindĂźnk szĂźlĂľje;
jĂĄtĂŠkos ujjal Ă­rja fel
nevĂźnket a szĂĄllĂł levegĂľbe.

KĂŠpes GĂŠza

CsigahĂĄz

TalĂĄn baj is hogy Ă­gy szeretlek
fĂŠltelek
Ăłvlak
kĂśrĂźlveszlek
mint csigĂĄt a hĂĄza —
Kell hogy a hĂĄz
kemĂŠny
ĂŠs
kĂśnnyĂť legyen:
minden hajlatom
minden Ă­zem
csavaros Ăźregem
csak azĂŠrt van
hogy tĂŠged befogadjon
tĂśkĂŠletesen.
És viszel magaddal
mindenĂźvĂŠ
hisz nincs kĂźlĂśn sĂşlyom:
ĂŠn te vagyok.
Ha a sors
otromba kĂślyĂśk
Ăśkle alatt
ĂśsszetĂśrĂśk
nĂŠlkĂźlem semmi vagy.
De ha tĂŠged
taposna el
tĂŠged
s ĂŠn maradnĂŠk meg —
Ó, nincs értelmetlenebb
ostobĂĄbb limlom
mint egy magĂĄra maradt
csigahĂĄz:
benne mint ĂľrĂźlt pĂłk
kĂŠt ĂŠlet
alaktalan
ĂĄrnyĂŠka
tanyĂĄz.

Nem, mĂŠg mindig nem talĂĄltam meg. Sajnos. Pedig nagyon szĂŠp, igaz hosszĂş a szĂśvege.

Sziasztok :-)
hĂĄĂĄĂĄĂĄt.most sokat olvastam, ĂŠs talĂĄltam egy olyan verset, hogy

WASS ALBERT: Isten sĂ­r a BĂĄbel tornya mellett......

nem tudom, hogy ez-e a keresett vers, de nem tudom ide feltenni, csak az egĂŠsz kĂśtet lĂĄthatĂł a googleban.....
tovĂĄbbi jĂł keresgĂŠlĂŠst Nektek!
:-)

Én sem találom... .-(((

Keresek egy nagyon régen olvasott verset, Bábel tornya, vagy Új Bábel tornya a cime, nem tudom ki írta....
"Csak szeretni akartĂĄl,
s azt, hogy szeressenek..."

"KĂŠt csĂłk kĂśzt az ĂślĂŠbe hajtani fejedet..."

ezek az emlĂŠkeim belĂľle, elĂŠg hosszĂş vers... ĂŠs nem talĂĄlom sehol a neten.

Giovanni Pascoli:

A bargai toronyĂłra


TanyĂĄmon csĂśnd van. Hallgat a bĂŠke,
csupĂĄn a telt kalĂĄsz ha zizeghet,
s a szĂŠllel jĂľ az Ăłra ĂźtĂŠse
vĂĄroskĂĄjĂĄbĂłl messzi hegyeknek.
Egyenletesen hullik a tĂĄjra,
mint egy szelĂ­d hang lĂĄgy unszolĂĄsa.

SzĂłlsz: itt az Ăłra, szĂłlsz: kĂŠsĂľ van mĂĄr,
hang, mely az ĂŠgbĂľl hullasz le lĂĄgyan,
Ăł, ha percig gyĂśnyĂśrkĂśdni hagynĂĄl
a fĂĄban, pĂłkban, mĂŠhben, kocsĂĄnyban
s felhĂľben!… BennĂźk szĂĄzadok, ĂŠvek,
hĂłnapok, ĂłrĂĄk mĂŠlyĂŠre nĂŠzek.

Hadd legyek percig moccanatlan, hol
csupĂĄn csak szĂĄrnyak, lombok lebegnek,
s a rĂŠtrĂľl hallik: fĂĄcĂĄnkakas szĂłl,
mire egy mĂĄsik mĂĄshol felelget.
A lelkem rĂśppen, messzi mereng el,
lĂĄrmĂĄs a cinke: civĂłdik, nyelvel.

S az Ăłra kongat, Ăťzi a lelkem
varĂĄzsos hangon egyre kiĂĄltva,
ezĂźst-szelĂ­den, lĂĄgy Ăźtemekben
hullik fejemre Ăľsi tanĂĄcsa,
sĂşlyos a rossz ĂŠs sĂşlyos a jĂł, ha
szĂłl: kĂŠsĂľ van mĂĄr, szĂłl: itt az Ăłra.

KĂźldsz, hogy a lelkem visszatereljem
hang, mely az ĂŠgbĂľl hullasz le lĂĄgyan,
ĂĄm a fogyĂł nap titkĂĄt figyelnem
jĂłlesne mĂŠg a fĂĄtylas homĂĄlyban!
BĂĄr itt az Ăłra, bĂĄr kĂŠsĂľ van mĂĄr:
icipicit mĂŠg mĂŠlĂĄzni hagyjĂĄl!

Engedd kutatnom mĂŠlyĂŠt szĂ­vemnek
s a mĂşltam ĂŠlni Ă­gy, gondolatban,
hĂĄtha a csonkon szirmok feselnek
s kinyĂ­lik a csĂłk, mit sosem adtam.
Árnyas zugomban, csÜndes tanyåmon
hadd elsiratni ĂŠletem, ĂĄlmom!

És szól az óra, kétszer is harsan
a hangja, s bĂĄnat zeng ki e hangbĂłl,
majd megnyugodva visszhangzik, s halkan
meggyĂľzi vĂŠgre lelkemet arrĂłl,
hogy itt az Ăłra! KĂŠsĂľ! JĂł, megyek mĂĄr
szeretteimhez, hol szeretet vĂĄr.

Puszi TibijĂŠnek!


Rainer Maria Rilke

Gyermekkor

Az iskolĂĄs-idĂľ ott ring tovĂĄbb,
a szorongĂĄs, vĂĄrakozĂĄs, a dohszag.
Ó, mély magány, ó, lomha lábú korszak...
S aztĂĄn ki! Az utcĂĄk zengnek, lobognak,
a tereken szĂśkĂľkutak zuhognak,
s a kertekben oly tĂĄgas a vilĂĄg. —
S rajtuk gyermekruhĂĄban menni ĂĄt,
mĂĄskĂŠppen, mint szokĂĄsa a nagyoknak —:
Ó, furcsa évek, lomha lábú korszak,
Ăł, pusztasĂĄg!

És mindezt messze végiglátni szemmel:
hĂĄny fĂŠrfi ĂŠs nĂľ; ember, asszony, ember,
ĂŠs gyermekek, mĂĄsfĂŠle, tarka nĂŠp;
amott egy hĂĄz s itt-ott egy kutya mĂŠg,
s remĂŠnysĂŠg, vĂĄltva nĂŠma fĂŠlelemmel —:
Ó, balga bú, borzongás, puha szender,
Ăł, roppant szakadĂŠk!

És játszani: labda, diabolózás
egy kertben, mely szelĂ­den elfakul,
s olykor fogĂłcska is, vak nyargalĂłdzĂĄs,
cikĂĄzni a felnĂľttek kĂśzt vadul,
de este lĂŠptĂźnk tipegĂľ, bohĂłkĂĄs
hazafelĂŠ, a szĂ­vĂźnk elszorul
Ó, egyre távolibb tapogatódzás,
Ăł, tompa sĂşly!

És térdelve úsztatni óra hosszat
a kis vitorlĂĄst szĂźrke, nagy tavon,
s feledni azt, mert szebb hajĂłt sodornak
a hullĂĄmgyĂťrĂťk messzi a habon,
s tĂśprengeni a vĂ­ztĂźkĂśrbe olvadt
sĂĄpadt kicsi arcon ĂĄlmatagon —:
Ó, gyermekkor, száz elsikló hasonlat.
HovĂĄ vajon?

Villon

A TESTAMENTUM(rĂŠszlet)


I.

Az Ăľszi sĂĄrban mĂĄr magamban jĂĄrok,

s lĂĄbam nyomĂĄban a KaszĂĄs Ăźget,

hajam deres lett ĂŠs az utcalĂĄnyok

mĂĄsnak mutatjĂĄk mĂĄr a mellĂźket,

s a csillagok is mĂĄr fakĂłbban ĂŠgnek,

mint egykor ĂŠgtek, mikor este lett:

ajĂĄnlom bĂťnĂśs lelkemet az ĂŠgnek,

s az Ăşt sarĂĄnak vĂŠzna testemet.



II.

Pedig: hogy fĂŠltem egykor a halĂĄltĂłl,

emlĂŠkszem, mint kamasz vagy kisdiĂĄk,

mikor fĂŠlig fejemre szĂĄllt az ĂĄlom,

s elmorzsoltam mĂĄr rĂŠg az estimĂĄt:

hirtelen belĂŠmnyilalt a sĂśtĂŠtbena rĂŠmĂźlet,

hogy egyszer meghalok,

s azt sem tudom mĂĄr akkor majd,

hogy ĂŠltem,s hogy fĂĄkat lĂĄttam, holdat ĂŠs napot.



III.

Hogy nemzedĂŠkek fognak jĂśnni-menni,

de nekem nem lesz szavam ĂŠs dalom,

ĂŠs a bitang sors, mely nem adott enni,

vĂŠgĂźl sarat dagaszt az ajkamon:

hogy mint a barmok dĂśglĂźnk meg mindnyĂĄjan,

s ha mĂĄr a sĂ­rba tettek,

e kevĂŠsĂśrĂśmtĂľl sem lesz ĂŠdes lenn a szĂĄjam,

s nem lesz soha, de soha ĂŠbredĂŠs.

Hans Arp

SzelĂ­den tĂťnĂľdtĂŠl a mĂŠly tĂźkĂśr elĂľtt

A nĂŠma ĂŠnekelt,
tĂĄncolt a bĂŠna,
mi elszĂĄradt, kizĂśldĂźlt,
ha te hozzĂĄjuk kĂśzeledtĂŠl.
Nem akadt szĂĄrny, mely ne szolgĂĄlt volna tĂŠged.
CsĂśppnyi, kecses lĂŠnyek bizalommal kĂśzeledtek hozzĂĄd Ăźnnepi menetben.
Poharaid mindig csordultig megteltek fĂŠnylĂľ ĂŠlettel.
LeheletedtĂľl a hervadt csillagok Ăşjra kivirultak.
Az Ăźres szemek elĂľtted Ăşjra ragyogni kezdtek.
FĂŠnylĂľ komolysĂĄggal mĂťvelted meg belsĂľ egedet.
A sivĂĄr, zord sĂśtĂŠtsĂŠg termĂŠkenyĂ­tĂľn pezsegni kezdett, ha te odalĂŠptĂŠl.
És a fény tehozzád mérte pazar csodáit.
Csendben tĂźnĂľdtĂŠl
az ĂŠg ĂŠs a tenger mĂŠly tĂźkre elĂľtt.
És az olajfák alatt, a lejtõn lefelé,
egy Ăśreg pĂĄsztor mint a virĂĄgok lelkĂŠt
kĂśszĂśntĂśtt tĂŠged.

/Hajnal GĂĄbor ford./

Pilinszky JĂĄnos


Mire megjĂśssz


EgyedĂźl vagyok, mire megjĂśssz,
az egyetlen ĂŠlĂľ leszek,
csak tollpihĂŠk az Ăźres Ăłlban,
csak csillagok az ĂŠg helyett.


A temetetlen ĂĄrvasĂĄgban,
mint tĂŠli szemĂŠttelepen,
a hulladĂŠk kĂśzt kapirgĂĄlva
szemelgetem az ĂŠletem.


Az lesz a tĂśkĂŠletes bĂŠke.
MĂŠg szĂ­vemet se hallani,
mindenfelĂľl a nĂŠmasĂĄgnak
extatikus torlaszai.


A pĂľre ĂśrĂśkkĂŠvalĂłsĂĄg.
S a tiĂŠd, egyedĂťl tiĂŠd,
kezdettĂľl fogva neked kĂŠszĂťlt
e nagyszerĂť egyszerĂźsĂŠg.


Mint tagolatlan kosĂĄrember,
csak Ăťl az idĂľ szĂłtalan,
nincs karja-lĂĄba mĂĄr a vĂĄgynak,
csupĂĄn zihĂĄlĂł tĂśrzse van.


Mindenem veszve, mire megjĂśssz,
se hĂĄzam nincs, se puha ĂĄgyam,
zavartalan heverhetĂźnk majd
a puszta elragadtatĂĄsban.


Csak meg ne lopj! Csak el ne pĂĄrtolj!
Ha gyenge vagy, vĂŠgem van akkor.
Ágyban, pårnåk kÜzt, uccazajban
iszonyu lenne fĂślriadnom.

SzabĂł LĂľrinc

LÓCI ÓRIÁS LESZ

Veszekedtem a kisfiammal,
mint tĂśrpĂŠvel egy ĂłriĂĄs:
- LĂłci, ne kalapĂĄld a bĂştort!
LĂłci, hovĂĄ mĂŠgy, mit csinĂĄlsz?
JĂśssz le rĂśgtĂśn a gĂĄzrezsĂłrĂłl?
Ide az ollĂłt! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkĂŠlyrõl a mozsarat!

HiĂĄba szidtam, fenyegettem,
nem is hederĂ­tett reĂĄm;
lĂŠpcsõnek hasznĂĄlta a kĂśnyves
polcokat egĂŠsz dĂŠlutĂĄn,
a kaktusz bimbait lenyĂ­rta,
ĂŠs felboncolta a babĂĄt.
Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta
s az asztal tetejĂŠre ĂĄllt.

Nem birtam vele, tĂśnkrenyĂşzott,
de azĂŠrt tetszett a kicsi,
s vĂŠgĂźl, hogy megrakni ne kelljen,
leĂźltem hozzĂĄ jĂĄtszani.
Leguggoltam s az ĂłriĂĄsbĂłl
negyedĂłrĂĄra tĂśrpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnĂĄl, ahol a gyerek?)

És ahogy én lekuporodtam,
Ăşgy kelt fel rĂśgtĂśn a vilĂĄg:
tornyok jĂĄrtak-keltek kĂśrĂśttem,
ĂŠs minden lĂĄb volt, csupa lĂĄb,
ĂŠs megnõtt a magas, a messze,
ĂŠs csak a padlĂł volt enyĂŠm,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba bĂśrtĂśnfenekĂŠn

És ijesztõ volt odalentrõl,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak ĂŠs erõsek,
s ĂŠn gyĂśnge ĂŠs kicsi vagyok.
Minden lenĂŠzett, megalĂĄzott,
ĂŠs hĂłrihorgas vĂĄgy emelt
- fĂśl! fĂśl! - mint az elsõ hajĂłst, ki
az egek felĂŠ szĂĄrnyra kelt.

És lassan elfutott a méreg,
hogy mĂŠgse szĂĄllok, nem nĂśvĂśk;
feszengtem, mint kis, ĂŠszre sem vett
bomba a nagy falak kĂśzĂśtt;
tenni akartam, bosszĂşt ĂĄllni,
megmutatni, hogy mit tudok.
NegyedĂłra - ĂŠs mĂĄr gyĂťlĂśltem
mindenkit, aki elnyomott.

GyĂťlĂśltem, Ăł hogy meg gyĂťlĂśltem!...
És akkor, zsupsz, egy pillanat:
LĂłci lerĂĄntotta az abroszt
s mĂĄr iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: Te kĂślyĂśk! - AztĂĄn:
No, ne fĂŠlj, - mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegĂŠnykĂŠt,
hogy nagy, hogy ĂłriĂĄs legyen.

SzabĂł LĂľrinc

TÜCSÖKZENE




Ima a gyĂŠmĂĄntĂŠrt


SzegĂŠnyek voltunk. "ImĂĄdkozz!..." AnyĂĄm
mĂĄr sokat sĂ­rt. Egy este azutĂĄn,
látva, hogy rajta nem segít az Ég
s ĂĄtvĂŠve lelke szĂĄz sajgĂł sebĂŠt,
kigyulladt szĂ­vvel ĂŠs kĂśnnyek kĂśzĂśtt,
prĂłfĂŠta, ki csodĂĄĂŠrt kĂśnyĂśrĂśg
s Istenbe szĂŠdĂťl, ĂŠn kezdtem imĂĄt.
Ágyamban tÊrdeltem, óråkon åt.
"Kérj s megadatik"...? Hát én kértem! És,
hogy egyszerre minden nĂŠlkĂźlĂśzĂŠs
megszĂťnjĂŠk s mi ne szenvedjĂźnk tovĂĄbb,
egy nagy gyĂŠmĂĄntot kĂŠrtem, akkorĂĄt,
mint az ĂśklĂśm! "Istenem, add meg, add,
hogy legyen reggel a pĂĄrnĂĄm alatt,
legyen itt a kincs!"... A magas eget,
lĂĄbuknĂĄl hĂşztam le a szenteket:
"Ezer miatyĂĄnkot mondok, ha kell -
mĂ­g meg nem ĂĄldasz, nem engedlek el!"





~~~~



Égi jel


Hogy megĂĄldott-e Isten, nem tudom.
Órákon át, görcsösen és vakon,
darĂĄltam imĂĄimat. Kis szivem
lĂĄngolt, vadĂşl ĂŠs szenvedĂŠlyesen,
s az igĂŠzetben ĂłriĂĄsra nĂľtt,
ahogy a Mindenek Ura elĂľtt
gyerekmĂłd ĂŠrvelt, fĂĄjt ĂŠs esdekelt.
S úgy éreztem, Õ magához ölelt,
s megadja, amit kĂŠrtem. TĂŠrdeim
sajogtak, szemem ĂŠgett; de a kĂ­n,
a testi kĂ­n most szinte jĂłlesett,
a nagy hit mellĂŠ egy kis ĂŠrdemet
lĂĄtszott adni... Hogy hogyan ĂŠs mikor
nyomhatott el az ĂĄlom, nem tudom;
de kĂŠsĂľbb felriadtam... NyĂşltam a
pĂĄrna alĂĄ, s ĂŠreztem, a csoda
mĂĄr ott volt! a gyĂŠmĂĄnt! az ĂŠgi jel!...
Üdvözülten aludtam újra el.



~~~~~~~~~



Vesztett boldogsĂĄg


Reggel! boldogsĂĄg! bĂŠke! glĂłria!
Úgy ébredtem, mint az Isten fia,
kedvenc fia. Egy roppant perc alatt
vĂŠgigĂŠltem jĂśvendĂľ sorsomat,
s mĂĄr szĂłlni akartam, hogy: "Anyuka,
tessĂŠk csak jĂśnni"; de, hogy kezem a
pĂĄrna alĂĄ ĂŠrt, megĂĄllt, elakadt,
a szĂ­vem: hol a gyĂŠmĂĄnt?!... Iszonyat
fagyott vĂŠgig karomon, testemen;
s elĂľbb remĂŠlve, majd remĂŠnytelen
dobĂĄltam szĂŠt pĂĄrnĂĄkat, takarĂłt,
szĂĄzszor is; ĂŠs hiĂĄba... Becsapott,
becsapott a - nem mertem mondani,
ki csapott be... Azt az ĂŠjszakai
ĂŠbredĂŠst csak ĂĄlmodtam hĂĄt?... EgĂŠsz
napom csĂśnd volt ĂŠs kĂŠtsĂŠgbeesĂŠs
ĂŠs sĂłhaj: "MĂŠrt hagytĂĄl el, Istenem?"...
Lassan mĂŠgis begyĂłgyult a sebem.

IMA BAÁL ISTENHEZ


Óh, Baál, Nagyúr, ez az irgalom-óra,
Mi itt a gĂĄlyĂĄn most hozzĂĄd kiĂĄltunk,
NĂŠzz hĂĄt reĂĄnk, reĂĄnk, kĂŠt kĂĄrhozĂłra.
Nem ĂŠnreĂĄm. Hisz ĂŠn mi vagyok? FĂŠreg.
PĂĄrtĂźtĂľ isten, ĂśsszetĂŠpett lĂŠlek,
Elesett titĂĄn. De itt van a pĂĄrom:
Kegyetlen, nagy BaĂĄl, jĂłsĂĄgodat vĂĄrom.
BĂşs asszony-ember, de lelke Nap Ăźszke,
SzomorĂş szemĂť, de nagyszomjĂş, bĂźszke,
DidĂł kirĂĄlynĂľ, csĂłkolva is vĂĄdlĂł,
Hajh, beteg csĂłkĂş, de mindenre vĂĄrĂł,
BĂ­borra termett, egyetlenegy nĂŠmber.
Óh, Baál, állj mellénk lelked kegyelmével.
Minden-PĂŠnzeknek trĂłnjĂĄn valahol
FordĂ­tsd felĂŠnk fĂŠnyes, kegyetlen arcod.
Én harcolnék. Megharcolnám a harcot,
Tudok alĂĄzva ĂŠlni, lĂŠlek-ĂĄron,
De nĂŠzz reĂĄ: kirĂĄlynĂľ az ĂŠn pĂĄrom,
SelyemvĂĄnkost ĂĄztathat csak a kĂśnnye,
SelyemzĂĄszlĂłt lengethet csak a gĂĄlyĂĄnk.
Óh, öntsd reánk aranykönnyed folyását,
Óh, öntsd reánk, véres aranyak atyja,
Óh, nézz reánk, a két legkoldusabbra.
Ha ide nĂŠznĂŠl, vad aranyszived
Összeszorulna. Könnyed eredne
S ĂşszĂł, sĂśtĂŠt gĂĄlyĂĄnk szĂľnyegĂŠre
Óh, hullna az arany, hullna egyre.

Ady Endre

A NÕ

A lĂĄnyok csodĂĄs lĂŠnyek
Vannak kĂśztĂźk csĂşnyĂĄk s szĂŠpek.
De belĂźl mind kĂźlĂśnleges
Lehet nem szĂŠp ĂŠs tehetsĂŠges.

HazugsĂĄgot mond a Biblia!
Nem az Ăľ hibĂĄjuk az alma.
HazugsĂĄg az egĂŠsz!
A nĂľ minden fĂĄradsĂĄgot megĂŠr!

A nĂľi lĂŠlek nyitja a szerelem,
Amit a nĂľk keresnek egĂŠsz ĂŠletĂźkben.
Ha te vagy az igazi, akit megtalĂĄl,
Akkor a sorstĂłl nagy ajĂĄndĂŠkot kaptĂĄl.
A nĂľ ilyenkor kedves ĂŠs szemĂŠrmetlen,
A legszebb dolog Ăľ lesz az ĂŠletedben.

Vissza ezzel soha ne ĂŠlj,
Mert megbĂĄnod, ne fĂŠlj!
Ha egy nĂľ utĂĄl ĂŠs haragszik,
Hogy tĂśnkretegyen, elmegy a vĂŠgsĂľkig.
A nĂľ, mint a tenger,
ElpusztĂ­t, ĂŠs akkor sem enged el.

De ha szeret ĂŠs szereted,
Egy csodĂĄban lesz rĂŠszed.
Elmondani nem lehet
ÁtÊlni, kell ezt neked
A nĂľ okos szĂŠp ĂŠs bĂĄjos,
A legszebb mi lĂŠtezik, egyszerĂťen csodĂĄlatos!

BosnyĂĄk DĂĄniel