| 2005. oktber 17., htf |
|
 |
0 |
|
|
Kedves Naplóm!
Mivel nem érzem magam érdekesebbnek egyikünknél sem, ezért nem az életemrõl mesélek, hanem 17 évesen írt novelláimat rakom fel. Minden nap egyet...Ezeket sosem tervezgettem hónapokig, egyszerûen jött egy ihlet is megirtam...
Az elsõ címe:
EGY NYÁRI ÖRÖM
A szokásosnál feltûnõbben melegebb, de amúgy az átlagosnál unalmasabb nap volt. Joe éppen hazafelé tartott a munkahelyérõl ócska Fordjával, ami ugyan már lassan múzeumi darab volt, de Joe mindent megtett annak érdekében, hogy féltett kocsija minél jobb állapotba legyen.
Az autó – amivel egyébként nem hajtott gyorsan – percrõl percre forróbb lett, amit a férfi egyre nehezebben viselt el. Ugyan az ablaka teljesen le volt húzva, de közérzetén ez se sokat javított. Arcán – és az egész testén – langyos verejtékcseppek törtek elõ és vágtak maguknak utat, mint a tavaszi esõ a szántóföld barázdás felszínén. Joe trikóján átütött az izzadság, meztelen lábát a kocsi bõrülése egyre kellemetlenebbül ragasztotta hozzá, az egyébként gondosan ápolt haja – az izzadságtól – csomókban tapadtak össze. Szája cserepesre száradt, egyre sûrûbben nyelt, hogy ezzel pótolja valamiféleképpen az elvesztett folyadékot.
A hazáig vezetõ út még legalább fél órás volt, melynek tudata egyre jobban idegesítette. Egyre csak azon járt az esze, hogy hogyan csillapíthatná a testében és környezetében fokról – fokra eluralkodott forróságot. Gondolataiban már otthon ült a légkondicionált szobájában az ágyon, és egyik kezében hideg sört tartva, elmerülve olvasva egy izgalmas krimit…de nem,… ez egyre távolibb gondolat volt számára. Szemével lázasan keresett valamit, amivel ha nem is megszüntetni, de legalább átmenetileg el tudná felejteni siralmas tortúráját, ebben a tüzes autóban.
Hirtelen megakadt valamin a szeme. A sarkon egy fiatal napbarnított lány állt. Egy pillanat alatt rájött, hogy mire van szüksége. Szeme megcsillant, szájában összefutott a nyál, miközben az autóval méterrõl – méterre közelebb került a lányhoz. Pár perc múlva már mellette volt az amivel talán sikerül felgyorsítani e forró nap ólomlábakon járó perceit.
- Most tegyem magamévá, vagy leálljak valahol? – morfondírozott magában, de abban a pillanatban választott mikor meglátott az utcán egy „p” betûs táblát. Lassan megállt, és leállította a motort. Az izzadság továbbra is kínozta, de már abszolút nem izgatta. Minden figyelmét az elkövetkezõ percekre összpontosította. Óvatosan magához emelte. Már nagyon kívánta, ami szíve hevesebb dobogásában nyilvánult meg. Elég romantikus lélek volt, így nem akarta elkapkodni a dolgokat, hisz minden percét élvezni szerette volna.
Szép finoman bontotta ki ruhájából, hogy minél lassabban váljon teljesen meztelenné. Miután sikerült az általa elérhetõ legmagasabb érzelmi fokozatot elérni, gyengéden szájához emelte. Nyelvével végigszántotta csokibarna testét. Érezte, hogy háta borsódzott a különös – már régen érzett – érzéstõl. Újra hozzáhajolt, és egy kicsit mélyebben hatolt testébe. Ekkor gyengéden beleharapott. Ez annyira jól esett, hogy újra és újra megismételte.
- Ah, igen ez az… -suttogta halkan, és lehunyta a szemét. A rádióban a romantika minden szélsõségével egy lágy szerelmes dal szólt.
Ekkor valami hirtelen hangulatváltásra vadul neki ugrott. Nyelve és foga egyre mélyebben hatolt lágy, krémes testébe, ami Joe számára feledhetetlen pillanatokat nyújtott.
- Elfogyott – szólt csalódottan, azzal bánatosan összegyûrte a jégkrém papírját, és nagyvonalúan kidobta az ablakon.
Joenak a nap továbbra is fárasztó volt, de tudta, e pár perc – amiben imént részese volt – segítséget nyújt a további forró és roppant nehéz órák elviselésében, és mosolyogva örült a lánynak, akitõl ezt az emlékezetes csoki jégkrémet vette.
|
dzsunior, 9:20
|
|
|
Kedves naplóm...
|
dzsunior, 9:07
|
|
|
|
| |
