| 2021. augusztus 20., pntek |
|
 |
1 |
|
|
„Mosd fehérre” De nem kell. Hisz tisztán születtem. Nem Angyalként. Útmutató. Nem kértem. De……vele élek. Néha vétkezem… Kicsit.. Nagyot.. És a bûnhõdés? Nem hinném arányos lenne. A szolgálataimmal. De… nem „ágálok”. Hisz. Ki.. Õ” szolgálatában állok. Mert „Õ”..A világ.. S a FÕNÖKMIIIII
|
camel, 12:02
|
|
|
|
| 2021. augusztus 18., szerda |
|
|
1 |
|
|
"Mosd fehérre a szívemet kérlek. Sose kérdezd ha szemedbe nézek, ugye látod, hogy nem vagyok fából, ugye látod, hogy semmit sem bánok, mosd fehérre a szívemet kérlek".......
|
camel, 20:29
|
|
|
|
| 2021. jlius 21., szerda |
|
|
1 |
|
|
Szerettem volna ha mellém fekszik. Ha. Átfog s a fülembe súgja „SZERETLEK”
|
camel, 14:00
|
|
|
|
| 2021. jlius 16., pntek |
|
|
0 |
|
|
Mellé ültem. Halkan érkeztem. Figyeltem rá. Szürke kinyúlt pulcsiban a fekete szövetnadrágban ült. Néztük a víz áramlását. Nekem barátom. Hisz egyek vagyunk. Ha felfekszem rá, talán még be is fogad. Hallom a parthoz verõdõ csobbanások. Felém fordul. Megkérdezi „tudod mit szeretnék? nekimenni a víznek” S indul is. Törökülésbõl pattanok fel. Magam felé fordítom. Könny fut le a szemébõl. Még a gyér fényben is látom tengerzöld színét. Melyben, egy pillanat alatt elvesztem. Várj. Majd én. Egy mozdulattal hullik le a patentos ing. Megfogja a karom. Komolyan gondolod.
A kertben ülök. Mellettem vilmoskörte. Mellém térdel s megkérdezi „mit csinálsz” Már magam sem tudom. Húzóra iszom. Megfogja kezem. Érdekes. Neki sikerült egyedül. „mit csinálsz”?! Csak nézem a napfelkeltét. Érzem illatod. Miként ott a Duna partján is. Belenézek szemeidbe. S most is könny csorog le belõle.
Ritkán történik meg. De sûrû pelyhekben hullik a hó. Senki nem jár az utakon. Megállok és kinyitom a kocsiajtót. „szállj ki. most” „te hülye vagy? Behúzza az ajtót. Le van foglalva az asztal” A nap éjjel nem volt ellenfelem. És még darts-ban is jó voltam. Hazaérve, lelökött a földre, letépte a ruháim…… Neki is…..zöld szeme volt.
Belépett az ajtón. Kibontotta a vilmoskörtét és kiöntötte a mosogatóba. Azt mondta „estére józanodj ki mert jövök”
El telt nyolc év. És megjelent. Már nem kívánom. Igénytelen lett a testére. Elherdálta. Azt mondta „este van” Valóban csak közben lefolyt egy kis víz a Dunán.
|
camel, 16:11
|
|
|
|
| 2021. jlius 14., szerda |
|
|
0 |
|
|
Térdre rogyom. A TV elõtt. A vihar szíve pont Fölötted. Nem kérek mást, csak életet az életért. Az enyémet, a tiedért. Megkaptam. Hatalmas ajándék. Nem minden halandónak adatik meg. Aznap éjjel megkaptam. Tizenöt évvel késõbb… másnapra ébredtem. Egy telesen más világra. Részegsébõl ébredem.
056. ez a sorszámom. Az esõk közt úszom. Mert így szeretem. Egy szöszi leány úszik mellettem. Jó tempóban. Magamévá teszem. Mármint a tempót. S úgy leszen. Kicsit csalódom. Mikor féltávhoz érkezünk s nem fordult velem. Akartam mondani „hé szöszi ne hagyd abba, gyere velem” De.. Nem fért ki a számon.
|
camel, 22:01
|
|
|
Levegõ kifúj….Ne stresszelj. Camel. Milyen buta név. Már nem is emlékszem, hogy született. Vagy is IGEN. ? Egy leány ült egy tevén. Fekete nadrágban. Trinity volt a neve. Sok éjjen át elkísért. Itt belül. „itt mindenki hülye???...itt?...mindenki”
Levegõ kifúj…a dobbantón állsz. Magad tapasztottad. Miként a „Nagyfiúktól” láttad. Olyan akartál lenni, akár õk. Most még is egyedül állsz itt. Már rég nem kotorják a holtágat. Egyre keskenyebb a víz. Arra gondoltam, talán, megmártózhatnék. Mielõtt a dobbantóról ugornék. Elõször, derékig. Azután, mellig. De a mellet, két tenyereddel felmarkolt vízzel kell megízleltetned. Utána jöhet a fejes. Persze, derékból. Hát, hogy is máshogy.
Levegõ kifúj….Milyen érzés? A dobbantón állni? Mit magad tapasztottál. A nap, keményre égette. Pár napig jó lesz. Nekem nem kell pár nap. Jó lesz itt s most.
Egyszer láttam egy Nagyfiút fejest ugrani. Megragadott. Gondoltam…kicsit…tökéletesítem.
Csak három lépést kell hátra lépnem.
Levegõ kifúj…Nekifut…három lépés…és…dobbant…A kemény agyag mit tapasztottál, elporlad. De erre született. Hogy egy szikár test elrugaszkodjon róla. És felfelé ível. De nem nyíl egyenesen. 45 fokos szögben megtörve. S mikor Eléri a zenitet, kirúg, s egyenesedik. S úgy csobban a vízbe.
|
camel, 16:13
|
|
|
|
| 2021. jlius 13., kedd |
|
|
1 |
|
|
Hiszed, hogy felébredek? Mit hiszel? Álmaidban, Belelopodszhatom? A bárpultnál állok. 1/1-est iszom. Szép popsijuval jöttem. Immár másodszor. A parkoló õr megkérdezte „éjfélig elhagyja a területet?” Mi sem természetesebb. Várok. Várok. Várok, valakire ki megfertõzött e métellyel. Várom. Titkon. De úgy is tudom, nem jön el. 10 óra. Ellököm magam a bárpulttól. Elõl szeretek lenni. Az elsõ sorban. Lassan ringatózom. Nem a zene ütemére. Magamban, mást dúdolok. „titkos Szerelem, mely soha nem ér véget”. Véget ért. Csak nem merem bevallani. Tombolnom kéne. De nem tudok. Csak halkan, magamban, dúdolok. „titkos Szerelem, mely soha nem ér véget”. Talp élen járok mert ezt tanultam. Elnyeli a léptek zaját. „S eszembe (mibe drágaság) jut egy szép emlék. De ez már egy másik nóta.
Ma sem jöttél el.
|
camel, 23:19
|
|
|
Hiszed, hogy felébredek? Mit hiszel? Álmaidban, Belelopodszhatom?
|
camel, 16:49
|
|
|
|
| 2021. jlius 3., szombat |
|
|
1 |
|
|
2021.07.03
Sho time.
Ha feldobsz egy érmét. S nem arra az oldalára hullik, melyre akarnád? Attól, rossz az érme? Nem hinném. Csak rossz helyre s idõbe hullott….
És nem jó kezekbe került.
És elherdálta.
Miként én is.
|
camel, 21:56
|
|
|
|
| 2021. janur 23., szombat |
|
|
1 |
|
|
2021.01.23
Szeretlek. Szívem minden dobbanásával. Minden lélegzetemmel. Sok jót hoztál, hitvány, elfecsérelt életembe. Nem tudtam vele élni. S. Visszaélni nem akartam.
|
camel, 19:56
|
|
|
|
| 2019. jnius 18., kedd |
|
|
0 |
|
|
2019.06.18
Nem érdekel a jelen, a múlt s a jövõ....Szarok rá. Nem elõször baxtam el az életem.!!!!!!!!!!!!! Ha!!! Lehetne???? Utoljára????? Nagyon, Nagyon, rágyúrok.
én vagyok,,,,,,nzoli
|
camel, 16:59
|
|
|
2019.06.18 Kedd.
Te tudod mi a pokol? Mert én igen. Ne akard megtudni.
|
camel, 16:46
|
|
|
|
| 2019. jnius 10., htf |
|
|
0 |
|
|
1919.06.10
Ez 1800 - as kódex. Mára már, gyökeresen megváltozott. Hidd el, szívesebben élnék egy ilyen hagyományokon, értékrendeken mûködõ világban. Mert, abban a világban, értették s ismerték olyan fogalmak, gesztusok, jelentõségét mint: ha csak "tali" is van....illik a NÕ-nek virágot vinni, Ha asztalhoz ülünk illik a széket kihúzni és a popsija alá illeszteni, az ajtót is illik kinyitni s elõre engedni, hogy elõttem léphessen be, ...Elsõ találkozáskor nincsen CSÓK!!! ÉS nincsen ÁGY!!!!!!!! Max kicsi reménytkeltõ szájra puszi!!! ALAP mind!!! Miként az is "pénz számolva, Asszony SZERETVE jó" nem verve. (by nzoli) Munkálkodom rajta. Miként Te is küszködsz velem.....Néha....leülök török ülésbe és elgondolkodom.....mit szeretsz bennem? Ennyire? Hogy még mellettem vagy! Engem. Nem tudsz megmenteni. És nem is kell. Mert ÉN voltam hivatott. Téged megmenteni. Csak közben.....SZERELMES lettem Beléd. (nem szép szó, de magyar) Kérlek. nekem ne küldj ilyen "itinert" mert..ismerem mind. így éltem...nem szûlõi ház által nevelve.
|
camel, 5:46
|
|
|
|
| 2019. prilis 22., htf |
|
|
0 |
|
|
2019.04.22 Hétfõ
Mama gyöngyvirágot hozott nekem. Itt illatozik mellettem. Azt mondta, nem tudja leszakíjtani rendesen. Én tudnám. Körül kell ölelni az újjakkal. És akkor, kisiklik a levélbõl.
Kati néni, mondta egyszer. Aki igazán szeret, ilyen virágot hoz nekem. Bejártam az egész erdõt. Mégsem találtam. Csalódott voltam. Pedig igazán akartam. Nagyon!! És szerettem volna Õt. Nagyon gyönyörû Nõ volt. De mindig megalázó. Azt mondta „messze esett az alma a fájától” Persze nehéz volt. Anyukám, Nagybáttyáim, Nagynénim tanárnõje volt. Ede bácsikám, Budapest harmadik helyezettje volt matematikából. Én meg……. „messze estem a fától”
Nagyon.
Párom ritkítom. Szó szerint.
Mindent megölök magam körül. S legfõbb. Magam. De…Nem is kár érte. Tavaly december 26. eltörtem három gerinccsigolyám. Nem tudtam róla. Azt hittem, meghúzódott a hátizmom. Hát…nem. Ugyanúgy dolgozom. Nem vagyok büszke reá. Most összetörtem pár bordám .És elrepedt az állam. Megint ülve alszom.
Mikor ér véget..Sajnos…Nem én határozom meg. Pedig mindent elkövetek, hogy véget érjen.
|
camel, 21:03
|
|
|
|
| 2018. december 15., szombat |
|
|
0 |
|
|
2018. december 8. Szombat
Már negyedik napja, hogy kicsit betegeskedem. Nem olyan lényeges. Minden megy a rendes kerék vágásban. Ma, pihenõ napom van. Mint a fiúknak is.
Öregszem. Elfáradtam.
Hogy mindig, ugyan azt a küzdelmet kelljen csinálnom. Az elejétõl?
Pihenjél ÖREG.
Azt teszem. De……..Forrrrrrrrr bennem minden.
A következõ etap, más lesz. Mert látom a mérleg nyelve kezd elbillenni. (és nem az én irányomba)
Más.
Kicsit kieresztettem (az amúgy igazán rekedt hangomat) . „lehet, van egy adott szó, annak van egy adott tartalma!!!” Én…Megtartom… De csak a reám esõ részét, mert csak azt tudom. De. Miért is kell feleleveníteni az egyezséget? ….Nagyon bánt. És állnak, néznek,….Nagyon megalázó szituáció.
Hát…lépni kell. El kell mondani…miben is állapodtunk meg a hét elején.
„eszembe jut az elsõ koncertem, mit Nagybáttyámmal éltem át. Frenetikus volt. Miként a vége is. „fuss és ne nézz vissza. Utol érlek. Nagyon sírtam. Ültem a földön és néztem a nagyfiúk, hogy bokszolják le a területet. Mert, kõ keményen négyzetméterre ment az ököl harc. Ede. ott állt. Katona ruhában. Egyedül. Körbe állták. Nem ismertem õket. Kõröztek körülette mint a hélyák. Egyre szûkebbre húzva a kört. Néztem, ezt a kõrtáncot. És láttam miként üt a pöröly. Magasság 1,50 de beállva???? Majd csak évek múlva értettem meg jelentõségét. Miért kellet a kisfiúnak, az árokparton szipognia…
A teremben szól a zene. Nagyon jól érzem magam. Meglöknek vállal. Ránézek a Leányra. Mosolygok. Nagyon jó. Meglöknek. Mégegyszer. Megáll minden. A zene. És…. minden. Féltérdre ereszkedek. És elszabadul a pokol..
Felsõ le. Ököl fel. Na. most lehet minden. Tanúltam. „van egy dal „ kör közepén állok”. Láttam, hogy kell csinálni. És meg is csinálom. Már nem látok és nem nézek. Elszabadult az állat. Ezt hozták ki belõlem….Fél térden állok. Félmezielenûl. És hullik a férgese. Mert a csorda elejét kell megállítani…a többi birka. És megértettem, miért kellet a kisfiúnak futnia, majd az árok partján sírni. Szeretném, ha a NAGYBÁTTYÁM itt lenne mellettem, és K@rva keményen mondaná, de mondaná, mit kell tennem.
Ezzel szembe, itt hagyott. Egyedül. Most küszködök. De. Azért jól jön mit mellette tanultam….Csak hát fáj a hiánya.
Kimegyek az utcára. A kellõs közepére. A szamurálykard a vállamon. Hüvelyébõl kihúzva. „na!!!! most lehet elmondani, mi a gond… Nem akkor mikor nem vagyok itthon” És nem a vétlen Barátnõmnek!!!!! Hálátlan PATKÁNYOK!!! Elhoztam nektek a FÉNYT!!! Mert míg meg nem jelentem, gumicsizmás PARASZTOK voltatok. Tisztelet a kivételnek. Kihasználjátok, hogy nem vagyok otthon?? Nem is értem. Egymásért nem álltok ki! Hogyan is reméltem volna, hogy kiálltok a Nõm-ért. Szegény, ott állt egész Vecséssel szembe. Senki meg nem védte volna. Kivéve…Takács Attilá-t. Akkor legyen. Legyen.
És ezt azért írom le, hogy tudd honnan jöttem. És tartok valahová. Köpködni meg mindig köpködtek. Magyar szokás. Sajnos. És még én, szégyenllem, hogy sváb vagyok!!! És ezekért a beírásokért, nincs oly sok ismerõsöm. Mert nem mindenkivel akarom megosztani. én erre az oldalra úgy tekintek, mint személyes naplómra. Nem gyûjtök lájkot, kommentet. Mert nem ez a célom. Kinek tetszik. Kinek, nem.
nekem ez egy napló. És engedtessék már az meg, hogy leírhassak, következmények nélkül, bármit. Bocsánat. Nem kértem, hogy elolvasd!!!!. Jah. És annak külön örülök, hogy van idõd elolvasni. Mert nekem,…..csak néha van idõm,…..írni.
|
camel, 15:48
|
|
|
|
| 2018. december 2., vasrnap |
|
|
0 |
|
|
2018.12.01. Szombat
4:40. Ébreszt a mobil. Már nagyon kezdem utálni. De….mit lehet tenni, menni kell. Mert megint nem nyertem meg a fõnyereményt. És megyek. Mint a „Terminátor” . Mert már kezdem elhinni, hogy az vagyok. Egy órával elõbb érkezem. Sajnos ez most az utak miatt így van. A jó, hogy viszont 250 ft – ért kapszulás kávét ihatok.
6:10. A tujasor mellet állok. Játszom a játékaim. És….közben elhiszem,….ez a nap jobb lesz mint a tegnapi. én kis naív.
6:55. felveszem akit, kell. Mert ugye…..(ha már arra jársz….) Hát na ja. Megyünk. (mennyire sekélyes lett a fogalmazásom.. )
7:00. A FÕNÖK most a vezénylõ!! Akkor? Minek kellek én?
Nem is értem. Minek fizet egy kas pénzt ezért? Nagyon elszégyellettem magam. Már csak megkérdezem. De, mivel annyi feladat volt, nem jutottam addig. -9 C fok volt. Álltam velük. Mondták „Zoli bácsi, üljön be a kocsiba, a Fõnök is ott ül” . Kicsi „Koboldom” mondta. „ez,…amíg a munka véget nem ér itt áll. de azt is mondja,…most cigi szünet….és….azt is, hogy „köszönöm FIÚK” Na!! Õ zoli bácsi. Majd meg tudnád ha vele dolgoznál, évekig „hogy a rák egye meg a beled, dobd már kicsit feljebb azt a hantott.
Ott álltam. A vágány mint két oldalán volt mit tenni, vinni. A kollégám….Gondoskodott róla. Nem mondtam el, hogy „megint megbuktam emberismeretbõl. Viszont, hiszékenységbõl jeles lettem ismét”. Mert alap, hogy feltételezem, minden ember szereti amit csinál és lojális is.
Egy szerencsém volt. Ott volt a Cég tulajdonosa. Innentõl kezdve…..”sima liba” . Mert lehet, ismerem õket látom a képességeiket, de nincs hatalmam felettük. És nem is akarom, hogy legyen. Ugyan is, én is, innen kezdtem. A leges legaljáról. Csak akkoriban nekem senki nem mondta „inas, szusszanj egy kicsit, gyújtsál rá” pedig nagyon jól esett volna. És….ez úgy beéget az elmémbe.
Megint vizsga idõszakom volt. Háááát. Tudtam újat mutatni. Vagy is, ott álltam a porondon. Mint mindig. De már reám is fért. Mert mostanság kaptam annyi rosszat, mint éltemben sosem. Csak azt nem értem. Ha. annyira rossz a hírnevem. Minek alkalmaznak? De. Már látom. Folyamatosan tesztelnek. És van a cégnél egy EMBER ki valaha, dolgozott velem és Õ kiáll mellettem. És Õ a cég alapítója. Milyen kicsi a világ! Nem is gondoltam volna. És!!!!! Itt kapcsolódik be az a tézis amit szajkóztam „lehet szarul dolgozva hamar sok pénzt keresni, de…a becsületes munka igaz befektetés, de megtérûl”. És hosszú távon.
16:00 Sötétedik. A cég vezetõje úgy dönt, mára ennyi. Nem igen láttam még ilyen gesztust. A zsebébe nyúl és azt mondja „köszönöm Fiúk, mivel holnap nem kell dolgozni, itt van 20.000 ft fõzzetek valamit magatoknak a szállón”
Más.
A hajó: azt gondoltam…………a kormányos. „Õ” lesz a Kapitány. Még sem így lett. Hadd ne írjam miért nem. Nem.
én vagyok a hibás.
De. Ez a kis három árbocos maradjon. DE NEKEM!!!!!! És Mosolyogva!!!! Ne Sírva!!
„fekete mély vízen kalóz hajó halad, árbóca megtörött és a fedélzeten egy csapat holt kalóz……..”
Tudod fojtatni????
|
camel, 7:54
|
|
|
|
| 2018. december 1., szombat |
|
|
0 |
|
|
2018.12.01. Szombat
4:40. Ébreszt a mobil. Már nagyon kezdem utálni. De….mit lehet tenni, menni kell. Mert megint nem nyertem meg a fõnyereményt. És megyek. Mint a „Terminátor” . Mert már kezdem elhinni, hogy az vagyok. Egy órával elõbb érkezem. Sajnos ez most az utak miatt így van. A jó, hogy viszont 250 ft – ért kapszulás kávét ihatok.
6:10. A tujasor mellet állok. Játszom a játékaim. És….közben elhiszem,….ez a nap jobb lesz mint a tegnapi. én kis naív.
6:55. felveszem akit, kell. Mert ugye…..(ha már arra jársz….) Hát na ja. Megyünk. (mennyire sekélyes lett a fogalmazásom.. )
7:00. A FÕNÖK most a vezénylõ!! Akkor? Minek kellek én?
Nem is értem. Minek fizet egy kas pénzt ezért? Nagyon elszégyellettem magam. Már csak megkérdezem. De, mivel annyi feladat volt, nem jutottam addig. -9 C fok volt. Álltam velük. Mondták „Zoli bácsi, üljön be a kocsiba, a Fõnök is ott ül” . Kicsi „Koboldom” mondta. „ez,…amíg a munka véget nem ér itt áll. de azt is mondja,…most cigi szünet….és….azt is, hogy „köszönöm FIÚK” Na!! Õ zoli bácsi. Majd meg tudnád ha vele dolgoznál, „hogy a rák egye meg a beled, dobd már kicsit feljebb azt a hantott.
Ott álltam. A vágány mint két oldalán volt mit tenni, vinni. A kollégám….Gondoskodott róla.
Egy szerencsém volt. Ott volt a Cég tulajdonosa. Innentõl kezdve…..”sima liba” .
Gondolja „Õ”.
De… Ezek az emberek, Neki dolgoznak.
DE……. Ezekkel az EMBEREKKEL én. Nagyon sok éveken át dolgoztam. Tudom! Melyik, mire képes. És miért.
És éltemben elõször…..Megvédtek engem. Akkor, csak nem lehetek akkora szar mint hírlik.
Csak nem gondoltam, hogy a „Végeken” fognak megvédeni.
Más.
A hajó: azt gondoltam…………a kormányos. „Õ” lesz a Kapitány. Még sem így lett. Hadd ne írjam miért nem. Nem.
én vagyok a hibás.
De. Ez a kis égy árbocos maradjon. DE NEKEM!!!!!! És Mosolyogva!!!! Ne Sírva!!!
|
camel, 21:17
|
|
|
|
| 2018. mrcius 16., pntek |
|
|
1 |
|
|
2018.03.16.Péntek
Kemény napok, hetek állnak mögöttem. Egy új cégnél dolgozom. A munkaköröm nem változott. Maradt a régi szerelmem, vasút melletti távközlés, bízber építés.
Csapatépítés. Már nem tudom hanyadjára. Az alap meg van de mindig vannak újak kiket tanítani kell. És ezt unom. De nagyon!!!!
Most Erdélyi Magyar srácok. Konok, önfejûek. Bár én nem panaszkodom, mert nekem mindent úgy csinálnak, ahogy kérem. A többi nem érdekel. És ez a súlyos. Nem egy kézben van a vezetés. Mert a Fõnök mindent felül bírál. És azt kell csinálni amit Õ mond. És nem hallgat ész érvekre. Nem hallgatja meg amit én vagy a munkavezetõk mondanak. Voltam vállalkozó. Tudom mit jelent mínuszt termelni. De!!! Amíg nincs összeszokott csapat??? Milyen teljesítményt akarunk elvárni? És két naponta átszervezzük a csapatokat. Ez senkinek sem jó. Az emberek, nekem mondják!!! A Fõnök is!!! Mi légyen hát??? De én tartsam a kapcsolatot a szakfelügyeletekkel (3 szakág) meg a megrendelõvel, és a független mérnökkel. Magyarul. Mindenkinek „nyaljak”. Csak sajnos, nekem ehhez nincs gyomrom. Mert.
ÉN immár 37 éve vagyok ebbe a szakmába, és nekem NEVEM van. És, ahova elmegyek, ott szívesen várnak. Na ez a nem mindegy. És ezen nem is akarok változtatni. Lehet mondani, hogy ki s mit tanított nekem. Majd én tudom. És van annyi vér, abban, hogy el is ismerjem. És lehet bántani is. Megalázni. Egy darabig. De!!! Van az a határ….amitõl….STOP!!! És van egy rossz hírem (ami itt ebben a buksiban van) NEM TANÍTOK MEG SEMMIT!!! Miért is tenném??? Ezért ÉN kõ keményen megfizettem.
A Fõnök: Jó fej. Addig míg nem szól bele az én hatáskörömbe. (különben miért vett fel)? Egy cégvezetõnek nem is kellene itt lennie. Nem megy jobban a munka!!! Sõt!!! De én kicsi vagyok. Csak egy idõ után elunok.
Ja!!! És nem akarnám, a túlórákat megenni.
|
camel, 21:49
|
|
|
|
| 2017. oktber 8., vasrnap |
|
|
1 |
|
|
2017.10.07
Már kifutóban van az új játszóterem is. Öt hete kezdtem el 24,8 km építést. Büszkeséggel tölt el a sebesség amivel haladtam. Persze könnyû volt. Zsáknyi alvállalkozóval. Voltak tanulékonyak s voltak halálosan sötétek, kik életük végéig sem fognak önállóan dolgozni. Sajátban is vannak. Nem is kevesen. És van a másik tábor. Csak „Adonis”-nak hívom magamban õket. Azt hiszik szépek, és ezzel párosul, páratlan okosságuk is. Csak mert ellestek néhány technikát. Már önállóan döntenek. Csendesen szemlélem halovány alkotásaikat. Még nem tudják, nem érzik, hogy minden rossz döntéseikért kõ keményen maguk vállalnak felelõséget. Mert én simán magukra hagyom õket. Miként tették velem, számolatlan alkalommal. Megtapasztalhatják a csalódottság kesernyés ízét. Hogy egyedül maradtak és egyedül kell megvívni a harcot. Mókás lesz számomra. A nem túl mûvelt emberke mit kezd majd azzal a ténnyel, hogy miatta (tuk) nem veszik át üzemeltetésre a megépített projektet. Ergo, nem is fizetik ki. Lesz majd kapkodás. Akkor majd már kérdezni fognak. De az már a szégyen kategória. Mert újra is kell építeni. S nem keveset. Az lesz számomra az igazi elégtétel. Mikor tételesen fel lesz sorolva a hibalistában, mi, hol, és miért nem jó. Nem tudom miként magyarázzák majd el a „tesónak, sógornak” mi is volt a probléma. Persze tudom elsõ körben megpróbálnak mindent rám nyomni. Csak sajnos nagyot hibáztak, mikor kapzsiságuk felülkerekedett a józan gondolkodáson. Mert nem vették észre, hogy módszeresen hátra húzódok a hibás döntéseiktõl. És határozottan elhatárolódom. Sõt, a kivitelezésében sem voltam hajlandó részt venni….Most, hogy jön a végjáték, megpróbálják a dolgot érzelmi síkra terelni. Most napok óta „Zolikám, Zolibácsi” gyere beszéljük át, hogy hogyan gondoltad, hogy lenne a legjobb? De ezek már nem hatnak rám. Mikor szükségem lett volna az elismerésükre, eltapostak, átléptek rajtam. Felülbírálták döntéseim. Nos. Akkor most lehet vállalni a következményeket. Túl sok éven keresztül voltam érzelmi rabszolga. Aki a végtelenségig lojális. Most nem nézek mást csak magamat. Azt, hogy amit a nevem fémjelez, az meg és úgy is maradjon. Nem azért küzdöttem éveken át, szakterületet váltva, hogy senkiházi emberek tönkre tegyék. Nyugodt vagyok. Most az egyszer nagyon hallgattam az eszemre. Annyira körül bástyáztam magam, hogy egyszerûen nem találhatnak fogást rajtam. Sajnálom, hogy eddig jutottunk…
Közben azért egy külön önálló szálat is építgetek. Lassan, nem kapkodva mozgatom az eseményeket. Óvatosan, de annál biztosabban. És most kezdem megérteni a „gazda” boldogságát mikor látja az elvetett magot hajtásba majd szárba szökni s a kelõ nap fényénél gyönyörködik az aranyló kalászban melybõl aratás után, családjának a megélhetést biztosítja.
Törökülésben ülök. Nézem „fiaim” mint haladnak méterrõl, méterre. Kemény, kötött a talaj. Tudom legtöbbje most nem pont szépeket gondol rólam. De ez lényegtelen számomra. Itt nem dolgozhat gép mert mindenütt kábelek futnak. Várják mikor megyek másik helyszínre és akkor a gépkezelõt megfûzve, géppel húznák a nyomvonalat. De ez nem az a nap amikor ne várnám meg míg nem végeznek. Már reggel úgy intéztem mindent, hogy ne lehessen kérdés. Egyértelmû és egyszerû feladatokkal bíztam meg a többi csoportot. Mindenkinek a helyszínen magyaráztam s mutattam meg mindent. Kérdés nem lehetett. Ép idõben érkeztem „fiaim” helyszínére. Éppen a gépkezelõt agitálták, hogy csak a nyomvonal tetejérõl húzzon le húsz centit. A nézésem és testtartásomból látták ez nem túl jó ötlet. Lassan, morogva, belenyugodtak, hogy ezt a harminc métert kézi erõvel kell kiásniuk. Elgondolkodtam. Annyi csapatot építettem már. Velük valahogy nem tudok egyrõl a kettõre jutni. Persze tudnám a receptet de valahogy nem visz rá a lélek. Másfél év alatt nagyon kiismertem õket. Mindegyiküknek ismerem az erõsségét és a gyengéjét. Tudnám kit kivel kéne párba állítani. De azt is, hogy miért nem lehetséges. Pedig ez lenne pályafutásom legütõseb brigádja. Tíz ember. Ki tudnák fordítani a világot, sarkaiból. Idõm…..mint a tenger. És nem szoktam semmilyen kihívást sem feladni.
Halálmadár
Találó név. Majdnem úgy is néz ki. Eldrogozta, szétitta a testét. Ha reggel nem iszik egy felest meg egy sört, hasznavehetetlen. Egy gyerekben több erõ van olyankor. Ha ez meg van, egész nap képes csákányozni, lapátolni, ásni. Egyszerûen megszakíthatatlan. Szikár az izmai teljesen rásültek csontjaira. Ész nem sok szorult belé. Bár én régebben nem ismertem. De szerintem a drog elõtt sem lehetett valami észkombájn. De tudja õ is. Ha innen kihullik, nemigen kell sehová. Néha, loppal, hozok neki egy - egy sört, amikor látom hogy legyûri az alkohol utáni sóvárgás. Átéltem én is az érzést. Iszonyat erõ szükségeltetik a leküzdéséhez. Benne ez nincs meg. Nem is várom el tõle. Nem emberformáló a szerepem. Amit mondok azt maradéktalanul megcsinálja. Látom szemében a fellobbanó fényt ha megdicsérem. A kutymákom szemében szoktam ezt látni amikor hálás egy simiért, jutifalatért. A többiek azt mondják állatként élnek otthon. Persze szkeptikusan kezelem ezeket a „mondásokat”. Mert mindig azt beszélik ki, aki éppen nincs közöttük. Csak ülök és hallgatom beszélgetéseiket. Másfél év alatt sok információt begyûjtöttem így. Ezért tudom miért is nem lehet õket úgy párba állítani ahogy akarnám. Mert bármennyire is primitívek, lelkük mélyén van egy kis szégyen érzet. Tudom ki melyikük asszonyával, és hogyan. Amúgy is úgy cserélgetik az asszonyaikat mint más a fehérnemûjét. Már nem botránkoztat, s zavar úgy mint az elején. Hozzászoktam. Bár amikor a témakör ebbe a mederbe kerül, jobb szeretek távolabb vonulni. Mert az elõadásmódozathoz még mindig nincs gyomrom. Amúgy õ jó csapatjátékos. Az utolsóját is megosztaná bárkivel.
|
camel, 2:05
|
|
|
|
| 2017. szeptember 20., szerda |
|
|
0 |
|
|
2017.09.20.
Úgy szeretem amikor megaláznak. Mert, attól édesebb az elégtétel.
Nagyim mondta „kisfiam, több nap mint kolbász”. És igaza lett.
Még csikó korban jártatok, mikor én már alépítményt építtettem. Fejbõl mondom a méreteket. És a vasalati tervet is. Mert ugyan is!!! Mikor ez csak iskolás cipõben jártál. Én már csináltam.
Most, meg görcsöltök. Honnan lehetne szerezni? Majd Németh Zoli megszerzi. És….Utána…Lehet mondani….TE Vagy a legnagyobb.
Mert ez a szakma újra szûk.
Nem adjuk át a tudást.
Mikor egy BB emberrel beszélsz? és tudod, mirõl beszél.
De most nem errõl akarok beszélni.
Hanem a réti Nigereimrõl. Mert õket szeretem. Nézem õket ahogy dolgoznak. Felállnak szekrényhez. Térközhöz. Mit szeretnél?
|
camel, 21:30
|
|
|
|
| 2017. szeptember 6., szerda |
|
|
1 |
|
|
2017.09.06
Nem szeretem az élõsködõ, patkány, vérszívó, más hátán felkapaszkodó, senkiházi embereket. Hála, Istennek nem ebbe a kategóriába sorolódtam. De!!! Én!!! Nyugodtan szeretem álomra hajtani a fejem, nem reszketve tõle, hogy a TEK reám töri az ajtót. És ez így is marad míg a föld alá nem kerülök!!!!!! Ott, lehet újra gondolom. Mert ott már más lesszen a Fõnököm. Lu. Mert, hogy Gyehenna tüzén fogok égni, vagy 1000 évig az biztos. Ezt is másokért bevállalva.
De most kicsit (nagyon) bevállalva váltani szeretnék. És!!! Most jött el az a hullám amire érdemes deszkára állni. Mert az visz fel, újra a csúcsig. Oda, ahol már jártam. És ahova vágyom. És ahonnan már nem fogok zuhanni. Mert nem lehet. Tudom és megtanultam, nincs pótolhatatlan ember!
De!!! Ugye, ugye még is van!!!
Csak az idõnek kellett eljönnie.
És az idõ.
Most jött el.
|
camel, 22:29
|
|
|
|
| 2017. szeptember 5., kedd |
|
|
1 |
|
|
2017.09.05
Ismét a Bodrog partján. Bár még nem a „vadászterületemen” de már közel. A szállásom a régi megszokott szobámban.
Nemsokára, ismét sorsdöntõ határozáshoz érek. Választanom kell. Belépek, bizván egy újabb körbe, vagy maradok rabszolga. De már döntöttem. Mindent egy lapra. Ha egymillióért képes voltam 19 – re még húzni!!!!
Csak abban hiszek, amit az adott percben érzek!!! Sajnos az érzéseim, hát, nem annyira toppon lennének. De…… Nem adom fel.
Még elhiszem hogy,……
Más.
Itt az õsz. A tokaj hegységben ért. Ismét. Nagyon gyönyörû. Ahogy, percrõl, percre változik az idõjárás. Ahogy színesednek a fák levelei!!! látni kell.
Olyan mint Édesanyámnál a Dunakanyarban. Õsszel, minden elcsendesedik. Elkotródnak a túristák,
Hajnalban érzed a levágott, kasszálló, lucernás illatát. Este a lehullott s elégetett lomb illatát.
Elautozól úgy hogy, 30 – 40 km senki nem jön veled szembe. Halkan szól a zene. És bármilyen fáradt vagy, lehúzott ablakkal mész végig. Míg csak az út tart.
Elcsendesedett az apartman. A fiúk elfáradtak. Kõtelkiek, Hajdúhadháziak. Nem mindegyiket szeretem. A Kõtelkiek????? Hm. Nagyon lassan motíválhatóak. A hajdú hadháziak….jobban. De õnekik…… Ne fordíts hátat. De én ezt mind tudom. De… Szeretek velük dolgozni, mert kiszámíthaóak. Ma. Nem vágtak el kábelt. És nekem ez boldogság!!! Nem feszítettek keresztre.
|
camel, 22:05
|
|
|
|
| 2017. jnius 5., htf |
|
|
0 |
|
|
2017.06.05
Azt hitték birtokolhatnak. Csak mert, birka természetû vagyok. Ami, valójában igaz. Csak nem a végtelenségig. Mert, egyszer, HA!!!! felébresztik. Felébred a „fenevad” Ne….Akard….Kérlek, Ne akard, megismerni. Vagy…..Akkor jöjjön, amirõl még nem is álmodtál.
|
camel, 8:29
|
|
|
|
| 2016. oktber 6., cstrtk |
|
|
0 |
|
|
2016.10.03
Száguld velem az idõ. Óriás léptekkel. Ismét elvesztettem az idõ vékonyka fonalát. Egybefolynak a napok.
S minden nap egy új kihívás. Mert sosem tudhatod, mit tartogat a az élet, a jövõ, számodra. Rutinból mennek a dolgok. Majd, ismeretlen számon bejövõ hívás.
No csak!! Megint kábelt szakítottunk? Szakfelügyelet van. És nem szólnak?? Térdelek az ágyazati kövön. Számban a lakkfilccel. Feliratoznám a sínkamrára, mit és hol kéne elkövetni. Nagyon erõszakosan csenget. És nem hagyja abba. Pattanásig feszülök. Felveszem. Bemutatkozom. Ez is ósdi szokás. Csak tudja kit hívott! Mindegy. Így érzem jól magam.
Meglepetés!!!!!
Pedig nem igazán szeretek meglepõdni. Kellemes nõi hang. Bemutatkozik. Már is szimpatikus. Fejvadász. Gondoltam, illendõen meghallgatom a mondandóját s illendõen elköszönõk.
Több helyre fel van töltve a szakmai önéletrajzom. És bár mérnöki végzettséggel kerestek valakit, Õ már egyeztetett az állás ajánlójával, és elküldte a papírjaim. Eltekintenek a diplomától.
Na ja. Van annyi papírom, mint égen a csillag. Tanfolyam, tanfolyam hátán.
Kényes kérdés.
Mennyi a fizetési igényem.
Mit mondhatnék erre? Elmondom a „frankót”. Kinevet. Megkérdezi, „mi lenne az a bér, hivatalosan bejelentve, amiért elmennék dolgozni?”
Szemrebbenés nélkül bemondtam.
A válasz megdöbbentett. „már kezd alakulni, ezzel az önéletrajzzal, papírokkal” Bakker!!!! Másfélszeresét mondtam a mostani keresettemnek. És ez csak az alku pozíció!!!
Ez történt pénteken.
Ma, hétfõ van. Ez mindig macerás nap. Reggeltõl estig, fülemen a mobil, közben a helyszínen magyarázom mit s hogyan szeretnék. Mert itt is letettem a névjegyem. A széthúzó „hordából” csapat lesz. Nem kis munka árán.
SMS érkezik. A fejvadász hölgy. Érdeklõdik???? Elmondom a tényeket. Visszahív……Holnap idõpontegyeztetés, állásinterjúra. Ja….És mennyi a felmondási idõm. Mert már szerdán kezdhetnék.
Mi vaaaaaaan????
És a jótanács: toldjam meg még az igényemet, 100.000 ft-al.
Várjunk csak!!!! Az már közelít a tizenöt évvel ezelõtti „sztárgázsimhoz”!!!!
És még midig nem tudom, milyen pozícióba kellenék.
Feltételezem, nem kábelszerelõnek. Bár…… Ezt IMÁDOM a leges - legjobban!!! Mert ebben tudok kiteljesedni. Nincs olyan amit ne tudnék megszerelni. És még mindig bõvül.
Gyorsan kell dönteni.
És jó döntést hozni.
Na. Ez most a kihívás.
Ezt a két munkát, be szeretném fejezni. Ugyan is, szeretném a dicséretet „bezsebelni”. Nem adom oda másnak. Szeretném ha a nevemmel fémjeleznék. Mert, büszkeséggel tölt el, hogy mindenki elmenekült és magamra hagytak, és én, Németh Zoltán, megoldottam. Már a finisben vagyok. Pénteken, Egy olyan közúti keresztezést oldottam meg, amit, csak úgy lazán lenyeltetek velem. De…Meg lett. Köszönöm Varga Zoltánnak. A Zolmat Bt. ügyvezetõjének. És…Árpinak az irányítónak, és a fúrómesternek, hogy „foggal körömmel” magukénak tekintették ezt a fúrást. Miként én…gyermekemnek. Ma. Ráépült a két akna. És ha már köszönni kell! A kicsi „székely gyereknek, a szarajevói dessantosnak, és a csapatának”. Mert Õk igaz, nem tudnak csapatban gondolkodni, nyomulni. De nem is kell. Erre itt vagyok én!!!
Nem olyan hálás feladat. Mindenki igényét kiszolgálni.
De… Nem cserélnék.
Ez tart életben.
Este….Mikor „haza” érsz. És megkérdezik „milyen napod volt”? Mit akarsz elmesélni?
Senki nem tudja, mit kûzdessz. Nem is kell. De……Timócát, elhozom egy napomra. Ide. A Bodrog partjára. Csodaszép! Elmegyünk a Zrinyi várba. Felviszem a Zempléni hegyek csúcsára, ahonnan, török ülésben elõtted hever minden. És… Most õsszel!!!??? Csodálatos. Miként az élet is. És IGEN!!!! Szálli, Padre, itt……Kapitális példányok vannak!!!! Kicsi patak. Blinker. Két dobás. 2,5 – 3,00 kg süllõ. Saját szememmel láttam.
És itt álljon utoljára, de…nem utolsó sorban…..
Hogy, mennyire szeretem Timóca 69 – et. Kinek a neve (sajnálatomra) Kiss Pál Tamásné. Annyira akartam, hogy ez másként legyen. Csak..Nem voltam elég akaratos hozzá. De van ilyen „játszótér” is. Ahol nem vagyok a „Top – on” Lehet nem is akarok. Hisz. Ez csak egy név. A szívemben másként íródott be. És azt meg én tudom.
Miként azt is, hogy hajnalban mikor útnak indulok, a fûtést maximumra állítom és a leeresztett ablakon beáramló nedves avar, szántás, erdõ illatát érzem. És nem csak érzem. Minden sejtemet átjárja.
És… Nem tudom megmagyarázni, miért, valami folyni kezd a szemembõl. És. Mélyen, belepasziroz az ülésbe.
És…Megérkezek az elsõ helyszínre. Apró szemekben, sûrûn permetezik az esõ. Esõ kabát nincs. Nem is kell. Tegnap is eláztam. Meg sem száradt a „göncöm”. Kibírom. Mint mindent. „túlélõ”. Ezt mondták reám. Kezd kevés hajam lenni. Folyik az esõ vize az arcomon. Hmmmm. Tavaly, még nem így volt. Öregszem.
Nem baj. 49 évesen, bárki mellé odaállok. De…Akkor, bírni kell azt a tempót amit diktálok.
Lépek. 45, 46, 47…Kimérem szalaggal is. Ötven méteren, ötven centit vét a lépésem. Memorizálom. Beíródik.
Csodálatos az emberi elme. Ha egyszer valamivel „megégsz” beleivódik a fejedbe. Automatikusan generálódik. Pont. Amikor kell.
Sétálok az esõben. Egy nyomvonalat, létesítménnyel, tüzök ki.
Egy kicsit….. Magán ügy….
Érezted valaha is úgy, hogy Te Vagy az elsõ????????
Hogy, minden Kerületed forog??? Hogy.. Mennyire SZERETLEK!!!
Hogy…nincs élet Nélküled?
Bárhogy bántasz is….
Ez a bolond, itt van Veled.
Mert Szeret.
És… Lóvá tudod tenni??!!!
De. Ez csak egy ideig megy. Ha.. „elpattan egy húr” 180 ° fordulat. És nincs „ember fia, sem Istené” ki visszafordítana.
Most az egyszer, nem szeretném.
Tudom, sok mindent megtettél értem. Nekem. Kettõnkért.
Tudod Te. Hogy ez a hétvége, csak egy volt a sok közûl. Annyi minden más van még ebben a buksiban. De… Mindenhez pénz kell. Amit szeretek ÉN elõteremteni!!! A kétkezem, fejem, által. Mert… Így jó érzés bennem. „a régi elvek szerint”. A férfi, arra teremtõdött, hogy a Szeretett NÕT elkényeztesse. Elhalmozza, minden földi jó – val. Mert. Szereti. És. Az Igazi „férfi” egy Nõt szeret, csak Õ tölti be napjait.
Nagy szavak.
De…Igazak.
Szerintem.
És. Vallom. Hiszem. Is. Mert csak így lehet teljes az élet.
|
camel, 8:22
|
|
|
|
| 2016. mrcius 25., pntek |
|
|
0 |
|
|
2016.03.25.
Lassan csöpögött a tartályból a lé. Ott volt velem végig. Talán, Õ jobban megijedt mint én. Én? Semennyire. Játék az egész. Miként, az élet is. Már rég óta.
Kifogyott. Kicserélték, majd újra. Örökkévalóságig tartott.
Láttam a szemében, a lemondást. A féltést.
Nem akartam, hogy így lásson. De. Így alakult. Mindennek meg van a miértje! De nem biztos, hogy nekem el kell fogadnom.
És, nem is fogadom.
Van egy szám sorozatóm: 42,25,31,10.
Elcsodálkoztam. De csak csodálkoztam. Semmi több. Az élet, halad tovább.
Kíváncsi vagyok, meddig. Mikorra tudom elpusztítani ezt a testtett. Már haldoklik, de ez kevés. A fél munkát, nem szeretem. Az egész kell!!!!
Krisztinával beszéltem.
Haragudott reám. És nem ment el, míg nem beszélt velem. Beszéltünk.
Apám sem ment el. Erõt vett Magán, s bocsánatot kért. És kérte, bocsátsak meg, hogy el tudjon menni.
Sok évi gyötrõdés után, megbocsájtottam, és elengedtem. Nem volt egyszerû. Õt néztem. Hogy jó legyen végre neki. Én. Itt maradok az átélt kínjaimmal. Viszem tovább, amit reám hagyott.
Állást keresek. Ismét. Megint becsaptak, magamra hagytak.
Nem is kerestem. A nevem által megtaláltak. Válogatós lettem. Nagyon!!!!
Ez egy nagyon nem jó beírás. De ez is én vagyok. Smink nélkül.
|
camel, 11:12
|
|
|
|
| 2015. oktber 25., vasrnap |
|
|
1 |
|
|
2015.10.24
Alexa sertepertél a lábaim körül. Õ a kedvenc. Érzi is. És. Kihasználja. Imádom szürkés, vad pofáját. Imádok vele birkózni. Amikor lábait az égnek emeli. Simizem a marját. Nyüszög. Nekem. Egyes, egyedül. A kis próbatételeimre, mindig õt viszem. Ritka szívós, és ami a lényeg!!! Hûséges!!! Nem mérlegel. Nem számít. Csak érez. Érzi annak az éjnek a súlyát. Mikor, senkinek nem kellet. „haszontalanná” vált. Mikor, már nem volt remény. Vérében fürödve feküdt oldalán. Várva a mindent „megváltót”. Jókor voltam, jó helyen. Letérdeltem hozzá. Szemébe néztem. Annyi életet, akarást láttam benne. Nem örököltem s nem kaptam. Nem hagyományozták reám. A haldokló testéért meg kellet küzdenem. Soha nem felejtem el azt az éjszakát.
„egy fának támasztottam a hátam. Sárral kentem be a sebeim. És a FARKASOM-ét. Is. Zöld szemében, csak pislákol az élet szikrája. Combomra fekteti pofáját. Egymásra nézünk. Most már az ÉN farkasom vagy. Bennem kelsz életre. Vigyázok reád, miként te reám. Nem engedsz közel hozzám senkit ki nem tiszta érzésekkel közeledik. Csalhatatlan érzékeid már jóval elõre jelzik, hogy mi vár reám. Véremmel fizettem érted. Borostyánként folyt végig a testemen. Nem éreztem mikor mart belém a hideg acél. Nem fájt, inkább csak csípésnek éreztem. Újból belém akart hatolni. Erõs, gyakorlott kéz vezette. Felé léptem, s megnyomtam két ponton a kézfejét. Kihullott a kinyíló ujjak közül a penge. Hitetlenkedés és fájdalom ült ki az arcára. Nem adtam több idõt. Szilánkosra törõ csuklóját elengedvén, határozott lendülettel torkon ütöttem. A gravitáció magához húzta. De ekkor már eszméletlen volt.
Sokáig tartott, míg hazacipeltem Alexát. És még sok napig tartott mire lábra állt. Együtt gyógyultak sebeink. Az ágyam elõtt feküdt magányos éjszakáimon. És az ajtó elõtt, ha látogatóm érkezett. De egyre kevesebben jutottak el idáig. Talán már én sem akarom. Az utolsó nagyon megviselt. Nem csupán hideg, rideg, számító volt. Csak az érdek hajtotta. Kihasználta, mennyire szerettem. Bármire képes voltam érte. Megpróbált manipulálni. Testének tökéletességével, gúzsba kötni. S mikor ez nem mûködött, érzelmi síkra tette a kínzásom. És látván, hogy nem török meg, hogy még nagyobb hévvel szeretem, elkövette azt a hibát, ami egy pillanat alatt megölt bennem mindent. Nem hitte el, hogy képes vagyok elhagyni. Búcsúként, még sikerült belém marnia. Soha senki még nem alázott meg annyira. Nem mutattam. Nem reagáltam rá. De legbelül annyira fájt, mint még soha. Kicsinyes, Nõhöz méltatlan volt a bosszúja. Azóta rendszeresen látogatja, névtelenül, arctalanul a profilom. Kíváncsi rá, van-e valakim. Nem mondom el neki, hogy utána nagyon magas lett a mérce. Nem szerzem meg ezt az örömet. Miként a többinek sem. És nincs második esély. Senkinek sem. Kik rám csukták az ajtót. Magamra hagyva az érzéseimmel, a megcsalatás keserû mérgével. Nem érzek, elégtételt mikor elmondják, nem találnak hozzám felérõ pasit. És mennyire visszaforgatnák az idõ kerekét. És nem mosolyog a lelkem. És van olyan is ki ultimátummal érkezik kérni. Csendesen mondom el „még nem született meg az a Nõ….” Látom szemükben a harag fellobbanását. És átélhetem, miként elevenedik meg igazi énjük. Amikor gátlástalanokká válnak. Nõhöz nem méltó szavakat használnak. Majd megcsendesedve, megkérdik, nem kezdhetnénk újra? Nem mondom el mit érzek. Hogy egy világ omlott össze bennem. És nem kérdem meg magamtól, hogy tudtam rajongani, imádni, egy ennyire érzelemszegény, érzéketlen, szívtelen Nõt. Nem kérdem meg. Mert tudom a választ. Tiszta, õszinte szerelemmel szerettem, míg meg nem ölte bennem az érzést. De még utána is. Nem tudnak olyan dolgokat tenni velem, ami nem a szépet s jót idézi fel.
Ezért lett Alexa. És a sólymom. És a kölyöksárkány. És három udvara a váramnak.
Rend szerint halkan érkezem. Nem, mint tolvaj. Csendesen költözök a szívedbe. Mire észbe kapsz, már ott vagyok. De elmondom az elején, „ne szeress meg, mert fájni fogok”. Sokan nem értik. És mikor átélik, akkor már késõ.
Van egy hajóm is. Egy kormányossal. A hajó, én vagyok. Az én érzéseimmel. A kormányos, csak kormányos. Addig, míg kapitány nem érkezik. Akkor nyugállományba vonul. De a hajó, válogatós. Nem mindenki léphet a fedélzetére. És nem mindenki érintheti meg. Mert õ sem akar mindenkit megérinteni. Megtanult várni. Hogy érdemes, az egyetlen, tökéletesre várni. Mert ha megérkezik, ismét értelmet nyer a világ. Megalkuvások nélkül. És így a tökéletes. Kivárok. Megvárom. Kerül amibe kerül. És tart amíg tart.
Sokáig voltam a mélyben. Olyan magasságból zuhantam, mint „Ark”. De ember maradtam. Szerintem az újrakezdés a nulláról, rekordere vagyok. Soha senki, nem segített. Nem is fogadtam volna el. De. Nem is kellet, mert nem volt. Nehezen kérek. De ha igen, tiszta szívbõl teszem. A fõ elvem, „ne kérj csak olyat, mit magad is el tudnál venni”. Ezt nagyon hamar belém sulykolták. És én jó tanuló voltam. Hamar a csúcsra jutottam. A magam erejébõl. Nem állt senki mögöttem. Támogatólag. Szerettem a tündöklést. Learatni a „babérokat”. Miket magam vetettem el. A magánéletem, soha sem volt jó. Ezért, a szakmai pályára helyeztem a hangsúlyt. És mindig ügyeltem rá, legyen kellõ kihívás. Megmérettetés. És minden nap arra nyitom ki a szemem, hogy elmormolva a reggelit, azt mondom „ez a nap is az én napom” és ennek tükrében alakítom. Most. Elértem valahová. Meg szeretném választani, kivel osztozom rajta. Nagyon meg.
Mikor kinyitom szemeim, Téged szeretnélek látni. Kócosan. Könyökömre támasztani a fejem. S csak nézni. Nem mozdulni, ne hogy felébredj. Átélni azt az érzést, hogy õrizhetem álmod. A függönyön beszûrõdõ fénynél csodálni arcod. Átélni, ahogy álmodban is hozzám akarsz bújni. Csak nézni. Csodálni. És mikor megébredsz, csak annyit mondani, szia édes. És látni, önkéntelen mosolyod. Mely a legtisztább, mert nem megtervezett. Hanem érzésbõl fakad. Megcsókolni álmos szemeid. A fürdõszobában, mögéd osonni. Átfogni, magamhoz húzni. Hogy érezd, köszönöm, hogy Veled ébredhettem. Érezd az ölelésben a pillanatot. Ami érted van. Neked. Hogy azért élek, mert Te vagy. A napközben küldött „üzi”. Az is Neked szól. Csak neked! És mikor olvasod, nem csak a szád mosolyog. A szemed is. És arra gondolsz „lökött ez a pasi” de én így szeretem. És este. Mikor már minden elcsitul. Ismét Veled. Nem betelni látványoddal. Arra gondolni, elmúlt a nap nélküled. Sok – sok óra. De, most itt vagy. Érinthetlek. És ez ebben a varázslatos! És még az. Hogy nekem! Meg nem fogható, csak érezhetõ. Miként az is. Hogy fürdõvizet készítek Neked. Vettem egy szál vörös rózsát. Hozzá egy fiolát, mi életben tartja estig. És…mécseseket. Megeresztem a vizet. Forró. Ahogy szereted. Beleszórom a vörös rózsa szirmait. És elhelyezem a meggyújtott mécseseket. Körös – körül. És nem szállok be melléd a vízbe. Bárhogy kéred is. Leülök melléd. Belemártom a kezem a vízbe. És. Élvezem, amint a vízcseppek az ujjaimon legörögnek. Utána….?
|
camel, 11:39
|
|
|
|
| |
