Ma 115 éve született Tamási Áron erdélyi író, az Ábel a rengetegben és más regények zseniális alkotója. Mindenki tudja idézni szállóigévé lett sorát: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne". Nagy kár, hogy a jelenleg hivatalos kultúr(?)politika nem õt, hanem Wass Albertet és Nyirõ Józsefet akarja inkább futtatni.
Nyáry Krisztián érdekes írása Tamási Áronról, amelybõl kiderül,
hogyan állt ki a holokauszt alatt magyar-zsidó felesége mellett, s hogyan vitték el õt is a nyilasok az Andrássy út 60-ba.
"A 44 éves Tamási Áron és 33 éves felesége, Salgó Magdolna elõször 1942 körül gondolták úgy, jobb, ha elválnak. Tíz éve éltek együtt, de csak négy éve voltak házasok. Szerették egymást, kapcsolatuk mégis válságba jutott. Tamási Áron ugyanis a hûséget a szülõföldjének tartogatta, nem a nõknek. Magdó a második felesége és sokadik szerelme volt. A teljesen magyar tudatú nagyenyedi zsidó polgárcsalád lánya festõnek tanult Bécsben, s eközben a budapesti Magyarság címû napilapnál dolgozott rajzolóként. A lapba Tamási is írt, a lány pedig meg akarta ismerni az írót, akit akkoriban tett országosan ismertté regénye, az Ábel a rengetegben. 1932-ben ismerkedtek össze, s egy évvel késõbb már az író szerelmi vallomásként Magdónak ajánlotta Énekesmadár címû színdarabját, egy szerelmi próbatételeken átjutó fiatal pár meséjét. A nõi fõszereplõt, Magdót is a lányról mintázta, a szerepet elsõként a fiatal Tolnay Klári játszotta el. Tamási és Magdó 1938-ban házasodtak össze, és Kolozsváron telepedtek le, de a szerelmi próbatételek az õ történetükben túl erõsnek bizonyultak. Az író nehezen állt ellen a nõknek, kivált, ha felesége nélkül utazott Magyarországra vagy a szülõfalujába. Néhány év múlva már a válást fontolgatták, amikor a történelem közbeszólt. Észak-Erdély visszakerült Magyarországhoz, de ezzel a zsidó-törvények is megérkeztek: Magdóból és szüleibõl üldözöttek lettek. Az éppen a szélsõjobboldallal kokettáló Páger Antal színházi berkekben már azt terjesztette, hogy Tamási azért készül válni Magdótól, mert kínos neki a zsidó feleség. Éppen fordítva történt: a veszélyben újra egymásra talált a házaspár. Tamásit azokban a jobboldali körökben, ahol korábban székely testvérüknek szólították, innentõl zsidóbérencnek nevezték. 1943-ban még az Ábel betiltása is komolyan szóba került, mint a „nemzetnevelés szempontjából erõsen kifogásolható mû”. Amikor `44 májusában Kolozsváron elkezdték begyûjteni a zsidókat, Tamási megpróbált közbelépni egyik szomszédja érdekében. A detektív közölte vele, hogy nemsokára a feleségét is el fogja vinni. Magdó még másnap a biztonságosabbnak gondolt Budapestre menekült, Tamásinál pedig házkutatást tartottak a nyomozók. Az elkeseredett író levelet írt a belügyminiszternek, amelyben mentességet kért Magdónak és szüleinek, arra hivatkozva, hogy a családot korábban éppen magyarsága miatt érte üldöztetés a románok részérõl. Tamási nem sokkal korábban kapott Horthytól Corvin-láncot, - talán ez, talán az akadémiai tagsága tette meg a hatását, mindenesetre a közvetlen veszély egy idõre elhárult. Nem sokkal késõbb azonban a szovjet hadsereg betört Erdélybe, és nyomában sorra állították vissza a román közigazgatást. Tamásiéknak most magyarságuk miatt kellett menekülniük. Az író még közbenjárt a magyar hadseregnél, hogy harc, tehát pusztítás nélkül adják át Kolozsvárt, majd családjával együtt, kalandos úton elindult a fõváros felé. Útközben egy eldugott kis bányásztelepen, Recsken talált búvóhelyet feleségének és apósáéknak. Amire Budapestre ért, már Szálasiék voltak hatalmon, az élete újra veszélybe került. Több helyen bujkált, végül Bajor Gizi fogadta be villájába. A nõk iránti vonzalmának azonban nem tudott ellenállni, többször kiszökött rejtekhelyérõl, hogy valamelyik hölgyismerõsét felkeresse, vagy ahogy õ fogalmazott, elmenjen „rózsaszaglászni”. Egy ilyen alkalommal a nyilasok letartóztatták, de egy székely jóakarója segített neki kereket oldani az Andrássy út 60-ból. Az ostrom bejezése után Budapestre érkezett Magdó is. A veszély elmúlása újra elõhívta a korábbi konfliktusokat, ismét elõkerült a válás gondolata. Gondolták, hátha egy kis távollét segít: Magdó visszaköltözött Kolozsvárra, férje pedig elfogadta a neki felkínált budapesti képviselõi helyet. A házasságot azonban nem lehetett megmenteni. 1947 januárjában Magdó megírta férjének egy álmát: felkéredzkedett Farkaslakán egy szénásszekérre, ám azt mondták neki, nem jöhet, mert már nem Tamási Áron felesége. „Arra kérlek, tájékozódjál, hogy miképpen lehetne nagyon gyorsan azt a kis formaságot elintézni, amit válásnak neveznek. Csókol kis vándorod: Magdó és csókol a Mackó Zebulon”. Tamási beleegyezett a válásba, akkor már egy 18 éves diáklánynak, késõbbi harmadik feleségének udvarolt. A válás elõtt újabb levél jött Magdódól: „Már csak pár napig vagyok a feleséged – azután viszont szeretnék nagyon és emberien jó lenni hozzád. Furcsa, hogy mindkettõnknek egyszerre nehezült így meg az életünk. Ne búsulj Édes, hátha jobb lesz és elviselhetõbb.” Amikor Tamási nem sokkal késõbb újra megnõsült, esküvõje napján100 szál virágot küldött Magdónak. Életük végéig szoros, baráti viszonyban maradtak."
|