CsodaCsiga Flap
2024. mrcius 29.   pntek   Auguszta, Baracs, Bercel, Bertold, Bertolda, Diomd, Gerle   
Flap ·  · Chat · Tvirat · Trskeres · Kpeslap · Frum · Weblapok ·  · Levelem · Webem · Naplk · BANK
Regisztrci · Kapcsolataim · Trsaim ·  · Bulikpek · MMS ·  · Jtk · Horoszkp · Linkek · Hirdets · Radi

CsodaCsiga > Frum > ART > "Amerdine írásai"
J BERS
oldal: /0
sor: idrend:
Amerdine írásai
 14  Amerdine Nekem tetszik!
0  
2005-10-31 13:06:21 

Nem menekülhetünk a valóság elõl!

Nagy fényesség vette körül a férfit, és számára szokatlan környezet. Nem tudta hol van, de jól érezte magát: ami tegnap szürkén nehéznek tûnt, az ma ragyogóan könnyednek tetszett.
Eddig a férfi ágyában feküdt, és próbálta felmérni újdonsult helyzetét. Már korábban elhatározta, hogy fölkel s körülnéz, már csak a mozdulat hiányzott tagjaiból, így hát erõt vett magán és kikúszott fekhelyérõl. Bizonytalansága ellenére szinte lebegett a térben; ahogy így egyenletesen úszott elõre a semmiben, annyi mindent látott, hogy föl sem tudta fogni. Egyszer egész élesen látott képeket, alakokat, sõt, néha az volt az érzése, hogy valós idõben, valós helyen van. Másszor meg azt hihette látomásai vannak: összemosódó képek tucatjait látta egy szemvillanás alatt. Úgy vélte, az elõbbi fényességnek nyoma sincs, inkább meghatározhatatlan sötétség olvasztotta magába, de ez lépésrõl lépésre változott.
Az egyik ilyen bevillanó vízión a feleségét és önmagát vette észre, amint veszekednek: éppen úgy, mint tegnap… 10 éve voltak házasok, kiegészítették egymást, ennek ellenére néha lecsapott a villám. Kívülrõl látva Andor-mert így hívták a férfit-, tudta, hogy ki kell békülniük; egy kicsit szégyellte is magát azért, hogy megbántotta azt, akiért tûzbe menne, de már nem volt mit tenni: már csak kibékülni lehetett. Mikorra ezeket végiggondolta azon kapta magát, hogy ismét új helyen jár. Csupa ismeretlenség övezte, nem tudta miért, de szorongás fogta el. –Hol vagyok, és mi dolgom nekem itt?-, most tudatosult benne, hogy idegennek érzi magát és fél. Olyan feketeség folyta körül, amilyet még életében nem látott, a távolban valami halványan derengõ fényt sejtett, de úgy érezte sohasem érhet oda. Sötét volt, de érezte, hogy nincs egyedül. Nem tudta ki vagy kik vannak a közelében, de ösztönösen visszavágyott abba a látomásba, ahol imádott feleségét látta: hiányzott neki az ott átélt, viszonylagos, nyugalom és az, hogy valakit ismerjen ebben a titokzatos dimenzióban.
Megpróbált hátat fordítani a sötétnek: képtelen volt rá, valami delejes erõ akarata ellenére egyre húzta bele a korom bugyraiba és érezte, hogy követik. Futni vágyott, de megdermedt. Sikolyok és jajgatások vegyültek az állandó hörgésbe, amelyek robbanásig feszítették idegeit. Eközben már zihálva loholt, az olykor még felvillanó képek kavalkádjától kísértve. Ismét látta maga elõtt a hívogató és nyugtató fényességet, ám ekkor hírtelen földöntúli robaj hallatszott majd egy ezüstösen csillogó villám állta útját és…
Fölébredt. Úszott saját verítékében és zúgott a feje, agyában még kavargott valami, de nem tudott visszaemlékezni rá. Felesége békésen aludt mellette.
Öntudatlanul kiment a fürdõszobába és örült, hogy csak álmodott.

2003. november 19-30.

 13  Amerdine Nekem tetszik!
0  
2005-10-27 12:10:28 

Este van

Este van áttetszõ sötét,
s szinte megbénít a csont- vágó szél.
Félénken bújunk vissza kabát-barlangunkba,
s faljuk az élet még, létezõ, melegét.

Este van. Bennem megannyi holló száll.
Kísérnek, megelõzve a testvér éjszakát.
Minden, ami sötét körülvesz: holló éj,
érzem: a jó kedvem is valahol itt kószál.

Este van. Fenn felhõ vitorlák dagadnak,
s a Nap már biztos más horizonton jár.
Fények gyúlnak fönt és lent, utat nyitnak a sötétbe-
az utcán néha-néha csak magányos lelkek haladnak!

Este van. De bennem mitõl?
Lelkem sötét ruháját levetve
egyszerûen csak kacagnom kéne jó nagyot!
De honnan vegyek vigalmat, vagy, kitõl?

A jeges szél csontomba vág, lelkembe ordít,
ez a jele annak, hogy élek s élünk,
vagy csupán ez egy hipnózis-utánérzet.
Minden, amit érzünk, meglódít.

Természet: örök rend és titkos szeszély,
most épp est közeleg a boltozaton,
lelki rokonná téve, amit lehet;
legnagyobb csend után legnagyobb a veszély!

Este van, a nyugalom szakasza
ilyenkor mindenki pihenjék, álmodjék.
Az eget is betakarta a felhõ-paplan, puhán,
mint alvó gyermekével teszi az anya!

2003. XI. 18.

 12  Amerdine Nekem tetszik!
0  
2005-10-26 14:45:14 

Régi hang-új zene

Ha újra játszhatnám a régi dallamot
ha földobhatnám a rég lement napot…
Újra írnék pár sort
életem könyvében
és eltûntethetném örökre
fekete bûneim a jövõ tiszta fényében.
Újra és újra és újra….
Ki érdemel meg ennyi esélyt?
Senki sem szent;
fehér nem lehet egy ember idõ-
foltos élettel takarózva,
gyarló szavakkal átkozódva
próbáljuk tisztára mosni elnyûtt mindenünket.
Vágyunk látni jövõt
és más titkokat;
tisztával takarva a ronda foltosat.

A múlt letûnt.
Sápadt nyoma még rajtam tapos.
Mennék,de visszaránt,
a bûnös is megbocsát…

Újra játszhatom a régi dallamot?
Földobhatom a rég lement napot?
Játszd a jelent és tervezd a jövõt
Ne tagadd múltadat: õrizd a bölcsõt!


2004. október 3.

 11  Amerdine Nekem tetszik!
0  
2005-10-26 14:44:08 

Nem gondolta,hogy ennyire kelendõ leszek! :) De Istennek és Nektek hála,így alakult.
Teszek még föl egy verset,nehogy emiatt elmaradjatok.

Jó olvasást!

 10  lionlady Nekem tetszik!
0  
2005-10-26 14:33:20 

Szia Amardine!
Tényleg nagyon klasszak az írásaid, szerintem jobban jártál, hogy nem naplóba tetted, a fórumot szerintem többen olvasgatják. Gratula, és várjuk a folytatást! :) :-*

 9  Amerdine Nekem tetszik!
0  
2005-10-26 14:26:42 

Köszönöm mindenkinek,tényleg!
És hogy miért nem naplót írok? Egyszerû:ez jutott eszembe! :)) De talán így is jó!

Sziasztok!

 8  rata Nekem tetszik!
0  
2005-10-26 14:22:35 

Csoda!
És ráadául vállalja Önmagát... Máma ez ritkaság!
Biztatlak!
Örülök a stílusodnak, mert van!!!!
Ez is kuriózum, ott ahol mindent elönt a konzum!
Üdvözléssel: R.B.D.

 7  nesca Nekem tetszik!
0  
2005-10-26 14:13:22 

Jogos nymfa. Itt azért nagyobb a lehetõség, hogy nemcsak az írásaidhoz fognak hozzászólni Amerdine.

 6  nymfa Nekem tetszik!
0  
2005-10-26 14:11:06 

Nekem is tetszik, de miért nem naplót írsz Amardine?

 5  nesca Nekem tetszik!
0  
2005-10-26 14:08:38 

Tetszik:) Folytasd! :)

 4  Amerdine Nekem tetszik!
0  
2005-10-26 13:42:43 

Maholnap

-Igen,tessék? Dr. Wright!-,szólt a kagylóba szokott hangján a professzor.
Krr... Hoszabb szünet után egy mély férfihang volt a vonal másik végén,olyan halkan beszélt,hogy szinte hallani sem lehetett.
-Halálod napja kísért,fogja kezed és te el nem engedheted!-susogta az idegen és letette a kagylót.
A laborban minden rendben volt. Emberek és gépek pattogó sokasága nyüzsgött mindenütt,amerre csak látni lehetett. Nem nagyon beszélt
senki sem;csak annyit,amennyit feltétlenül kellett. Hozzászoktak ehhez,hiszen az évek során megtanulták,hogy ez a munka egy cseppet
sem játék. Mindenki tette a dolgát a maga helyén. Köztük Dr.Paul Wright professzor is,aki ezuttal sem árulta el senkinek-csak
a legközelebbi kollégáinak-,hogy min dolgozik. Amy a felesége sem tudott róla,igaz õ nem is kifejezetten érdeklõdött férje
munkássága iránt.
Gyönyörû házban éltek Ohio déli részén,mindenük megvolt,amit csak kívánhattak,egyedül egy gyermek hiányzott az életükbõl.
A nõ már többször említette férjének a témát,de valójában mindmáig semmi sem lett belõle. Pedig immáron 25 éve házasok.
Jól megértik és szeretik egymást,azonban a gyermekvállalás kérdését nem szívesen említik. Amy Wright egyre inkább egyedül érzi magát.
Paul reggel korán bemegy dolgozni és este jön haza. Õ meg naphosszakat otthon ül vagy éppen a barátnõivel cseveg. Fél éve
még titkárnõ volt egy multinacionális cégnél,de új vezetés jött:õ meg ment. Nem érezte hasznosnak magát.
Éppen vacsorát készített,amikor Paul belépett az ajtón.
-Szia drágám!-,mondta,majd csókot lehellt neje ajkára.
-Szia.-,felelt az asszony. -Nehéz napod volt?
-Á nem,csak a szokásos. Egész nap a laborban dolgoztunk.
Amy közben tányérakat vett le a szekrénybõl a tálaláshoz.
-Mindjárt jövök és segítek,csak lepakolok.-mondta a férfi. És elindult az elõszobába,hogy megszabaduljon télikabátjától és súlyos
iratcsomóitól.
-Nem kell segítened Darling;már mindjárt kész vagyok!-,Hallatszott Amelie hangja a falakon túlról,mely egészen érdekessé tette
az asszony beszédét férje számára;mintha még sosem hallotta volna.
-Rendben.-válaszolt Paul. -Akkor még beugrok a dolgozóba,átnézek valamit!
-Értem,de ne maradj sokáig,nehogy kihûljön a vacsi!
-Sietek. Ígérem!-,felelte.
Ahogy bement a dolgozószobába,azonnal az íróasztalához lépett és levetette magát az elõtte árválkodó székbe. Az ajtót,valahányszor
bent volt,kulcsra zárta,de most-talán a sietség miatt-,elfelejtette vagy egyszerûen nem látta szükségesnek. Leült,kinyitotta
fekete aktatáskáját és mereven nézte az elé táruló dokumentumhalmazt.
Dr.Paul Wright genetikus volt. A kormány megbízásából titkos kísérleteket végzett a mellé kijelölt emberekkel. Most is a legújabb
kutatási eredményeket tanulmányozta. Tudta,hogy egész jól állnak,de ugyanakkor tisztában volt azzal is,hogy egy ilyen területen soha senki
nem lehet elég jó. Szerette munkáját,szinte hivatásának tartotta,ennek ellenére egypárszor megfordult már a fejében,hogy más munka után nézzen.
Asztala fölé hajolva lapozgatta a dokumentációkat,minden erejével azon volt,hogy dolgozzon,de hiába. Gondolatai nem hagyták nyugodni;
egyre hangosabban kiabáltak a fejében.
-Drágám! Kész a vacsora!-szólalt meg Amelie.
A férfi,mint túlvilágról visszatért lélek,felriadt gondolataiból. Hírtelen azt sem tudta,mit mondjon. Kis idõ múltával összeszedte
magát és mintegy váratlanul kiszólt:
-Máris jövök!
Leültek az asztalhoz és evés közben kitárgyalták a napközben történteket. Az asszony észrevette,hogy férjét bántja valami,de jobbnak
látta csöndben maradni. A férfi pedig igyekezett úgy tenni,mintha minden rendben lenne. Nem szerette volna,ha Amy-re is átragad
az õ nyugtalansága.
A vacsora végeztével Paul visszavonult a szobájába,Amelie pedig a konyhában végezte el még hátralévõ teendõit. Amikor az asszony már
megfürödve ágyukon ücsörgött a hálószobában,férje még mindig szobájának rabja volt. A vacsora óta ki sem mozdult onnan. Halálos csend
uralta a házat,de még így sem szûrõdött ki semmilyen zaj a szobából. Amy már éppen meg akarta nézni,hogy mit csinál a férje,
amikor váratlanul benyitott a szobába.
-Hol voltál? Már kezdtem aggódni érted. Tudod hány óra van?- szinte öntudatlanul záporoztak a kérdések a nõ szájából.
-Tudom kedvesem,ne haragudj kérlek!-mentegetõzött-,Annyira lefoglaltak a papírok,hogy nem is néztem az órát. Bocsáss meg!
Paul lágyan homlokon csókolta Amy-t.
-Jól van na! Nem gondolod,hogy túl sokat dolgozol? Lazítanod kéne.-mondta a nõ,szinte suttogva.
-Drágám! Ez a munkám,mit csinálhatnék? Hagyjam ott,csak azért,mert pihenni kéne? Megígérem,ha túl leszünk ezen a megbízáson,
kiveszek egy kis szabadságot! Jó lesz így?
-Oké,oké. Megadom magam! Szerintem mindketten túl fáradtak vagyunk ahhoz,hogy vitatkozzunk.-szólt az asszony lemondó hangon.
Paul odaült mellé az ágy szélére és gyengéden simogatni kezdte. Mindketten tudták,vagy inkább érezték,hogy lenne mirõl beszélniük,
de elhatalmasodott rajtuk a szeretet utáni vágy. Kettejük számára csak a másik létezett. Lassan levették egymás ruháit és bevonultak
az ágy,a takaró,meleget és biztonságot adó birodalmába. Így aludtak el:egymás melegétõl ittasan,a másik karjaiban.
Álmában a férfi önmagát látta egy kísérleti mûtõben,amint egy 10 év körüli gyerek fölé hajol, hosszasan vizsgálgatja az altatástól öntudatlan testet, majd hozzá közelebb esõ karjába benyom egy injekciót…
Jól tudta-elvégre biogenetikus volt-, hogy az anyag még nem 100 %-ban biztonságos;õ azonban beadta.
Felriadt.
Hallotta, hogy Amy a konyhában van, de nem vette tudomásul. Semmi nem érdekelte, semmit sem hallott; csak egy belsõ hangot.
-Te ölted meg! Igen,Te! Tudtad, hogy nem lett volna szabad beadni a manipulált géneket, de te……te……..megtetted és….megölted!
Összeborzongva magába meredt. Kívül kemény volt, de belül zokogott. 12 év elteltével sem hitte el, hogy õ, Paul Wright, képes volt elvenni egy gyerek életét a tudomány szolgálatáért.
-Drágám! Kész a reggeli. Kérsz kávét?
Hosszú csend…
-Mi?....Ja,igen, kérek! Azonnal jövök.
Felöltözött, majd kiment a konyhába. Megcsókolta feleségét, akit még sosem látott ilyen szépnek, mint most. El akarta mondani neki…el……de képtelen volt rá!
Reggeli után elköszöntek egymástól, hiszen tudták, hogy késõ estig nem találkoznak.
A professzor, mielõtt távozott volna, besietett dolgozószobájába, óvatosan kihúzott valamit íróasztala fiókjából, zsebre tette majd távozott otthonról.
Egy idegen környéken megállt, leállította a motort. Elõvette pisztolyát, csövét szíve ellen fordította és…….
„Halálod napja kísért, fogja kezed és Te el nem engedheted…”


’04.11.25.-’05.03.09.

 3  Amerdine Nekem tetszik!
0  
2005-10-26 13:40:53 

Bûnös kerestetik

Országunk börtönében tûz és víz sistereg
hevítve hût és hûtve hevít;
lassan, csendben emészt.

Az õrök bûvölve nézik e Fõnix-táncot
rájuk ül az õsi áhítat;
halkan, csendben emészt.

A láng a semmibõl csap föl egy kör közepén
mert elõtte a látszat köde;
lassan mindent emészt.

A táj- Már ég!- hang nélkül és lapulva figyel
nem fáj, ahogy eszik a lángok:
nem fáj semmi sem már.

Amikor már minden hamuvá porlad szét majd
még a füstben száll egy üzenet:
Bûnõs kerestetik!


2004. 7. 23.

 2  Amerdine Nekem tetszik!
0  
2005-10-26 13:39:05 

Szépítõ képzelet

Fények és árnyak
félúton
megtörve
rám találnak.

Sugarak érnek
hozzám
utána
semmivé vállnak.

Alkonyi szél
lépked
arcomon
nesztelenül ölel.

Madarak szólnak
valahol
bágyadtan
esti ének.

E kép
lassan
sötétül
emlék csupán.

Miközben ily képek
születnek agyamban
mosolygok magamban
csillagos éjen.


2004. 09.16-20.

 1  Amerdine Nekem tetszik!
0  
2005-10-26 13:35:26 

Ez a topic azoknak készült,akik érdeklõdnek írásaim iránt. Természetesen írhattok véleményt meg miegymást;szívesen veszem és köszönöm!

Üdvözlettel:

Amerdine

oldal: /0
sor: idrend: