Ifj. Tompó László: Megmaradni vagy megsemmisülni
Rosenfeld Matyit – alias Rákosi Mátyást – felháborította, hogy nemzeti himnuszunk elsô szava Isten. Új himnuszt akart, s megkérdezte Kodályt – akit nem mert elvtársnak szólítani, csak ,,Tanár Úr”-nak –, nem írná-e meg? ,,Százötven évig uralkodott rajtunk a török, mégsem kellett megtanulnunk törükül.” – felelte a Tanár Úr.
Az SzDSz–MSzP újabb csúfos or-száglása idején Kodály szavait forga-tom fejemben. Kibírta népünk a mongoljárást, a Habsburgok dicstelen or-száglását, a kommunizmust. Elvették ôsi földjeinket, birtokainkat, szôlôinket, gyárainkat, iskoláinkat, templomainkat, de hitünket, nyelvünket, kultúránkat nem. Magyarok maradtunk.
Aztán jött 1989. A rendszerváltozásnak nevezett színjáték. Az azóta négy-évenként egymást váltó, ízig-vérig bal-oldali, zsidó érdekek szerint cselekvô kormányok fittyet hánynak az anya-országon belüli és kívüli magyarokra. A csonkaországi ,,átlagmagyar” hajlamos lerománozni, leszlovákozni trianoni országhatárainkon kívül élô nemzet-testvéreinket. A nemzetközi érdekcsoportoktól vezérelt ,,magyar” kormá-nyok bocsánatot kérnek szomszédainktól, hogy még egyáltalán létezünk. Hallani sem akarnak semmilyen or-szághatár-változtatásról, nehogy meg-sértsük ,,érzékenységüket”.
A globalista világrendszer azonban nemcsak a Kárpát-medence magyarjait akarja bekebelezni, hanem mind az öt világrészt. Kísértet járja be földi világunkat, de már nem a kommunizmus, hanem a judaizmus, pontosabban a judeokrácia kísértete. Széchenyi, ha élne, gyanítom, megírná újra a ,,Blick”-et, csak nem Bécsnek, de még csak nem is Washingtonnak, hanem Tel-Aviv-nak címezve. A döblingi remete nem érhette meg – Istennek hála! – az Alliance Israelitée 1910. december 30-án a ,,Russischen Invaliden”-ben közölt felhívását:
,,Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigáz-hatnánk, mint Galiciát és Magyar-országot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezôbbek a kö-rülmények. Ti, zsidó testvérek, fáradozzatok minden erôtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek, fáradozzatok, hogy minden keresztényt elûzzetek, és teljesen úrrá legyetek. Törekedjetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elegendô anyagi esz-közötök, a párizsi szövetségünk máris gyûjtéseket rendez, és az adományok váratlan bôséggel folynak be pénz-tárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és magyarországi területeket a galíci-aiak és magyarok kezébôl kiragadjátok, és hogy azok kizárólag zsidó kézre kerüljenek. Az egész világ tôkései erre a célra nagy összegeket áldoznak s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövi-debb idô alatt elérhessétek.”
Hogy mindez nem antiszemita kitalálás, 1945 utáni történelmünk igazolta. A kommunizmus megbukott ugyan, de az a világhálózat, amely létrehozta, nem. Látszólag ,,kétpólusú” világrendszert teremtett, ,,jobboldalit” és ,,baloldalit”, valójában mindkettôt mûködtette és mûködteti mindmáig. Tény, hogy a Tel Aviv-i politika határozta meg az 1990-es, az 1994-es, az 1998-as és a 2002-es ,,választás” kimenetelét. Az 1970-es évektôl az MSzMP vénjei gondoskodtak arról, hogy KISz-es fiaik megalapozzák az új világrendet, a liberalizmus társadalmát, a világpolgárok falanszterét. A kapita-lizmust ócsárló egykori emeszempés ezért ma kapitalistább a kapitalistánál, tôkésebb a tôkésnél, kizsákmányolóbb minden addigi kizsákmányolónál. A kommunizmust életben tartó liberátorok tudták, hogy elôbb-utóbb ösz-szeomlik a kommunista rendszer, ezért elôre felkészültek a változtatásokra. Megígérték a többpártrendszert, azonban a pártalapítók csak olyanok lehettek, akik Izrael engedelmes szolgái voltak. Így jöttek létre hazánkban is a pártok, amelyeket egykori hivatalnokok és pártmunkások, az aczéli propagan-dagépezet percemberkéi alapítottak. Mert ezt eredményezte a még máig is visszasírt Kádár-korszak: a meggyôzôdés, az elvhûség, az erkölcsi tisztaság tagadását, a konformizmust, a munka gyûlöletét.
Aki végigélte az utolsó másfél évtizedet, tapasztalhatta, mennyire mélyre süllyedt társadalmunk erkölcsileg és szellemileg. Különösen erkölcsileg. ,,Minden ország támasza, talpköve / A tiszta erkölcs, mely ha megvész / Róma ledôl s rabigába görbed.” – vallotta Berzsenyi. Mert az erkölcsi sülylyedéssel nem versenyezhet az anyagi. Nem az a baja a magyarnak, hogy nincs ,,elég” pénze, hanem hogy nincs világnézete, nincs erkölcsi mércéje. Sodródik. Nem ismeri Krisztus tör-vényeit. Például aki nem paráználkodó, házasságtörô, nem ,,élettársi” kapcso-latra vágyik, hanem holtomiglan-hol-todiglan életszövetségre, vagy akinek nem bomlott fel házassága, arra úgy tekint, mint ,,társadalmon kívüli” lényre. Hova lett a nemi önmegtartóztatás, a házastársi hûség, az anyaság tisztelete? Hová lett gyönyörû anya-nyelvünk, miért nem tanítják gyermekeinknek klasszikus költôinket, íróinkat? Miért nem hallanak emberpalántáink iskolapadjainkban Berzse-nyi, Tompa Mihály, Erdélyi József, Sértô Kálmán, Szabó Dezsô igéirôl, miért nem ismerik népdalainkat, ope-ráinkat, táncainkat? Miért fehér folt számukra dicsôséges történelmünk, kezdve Attila nagykirálytól Kapisztrán Szent Jánoson át Szálasi Ferencig? Miért, hogy az 1919-es 133 napos kommunizmus áldozatairól nem szólnak tanköny-veink, de a zsidóság állítólagos vesztesé-geirôl papolnak olyanok, akik utálattal tekintenek mindarra, ami nem zsidó?
Igen, magyar testvérem! Azt hisz-szük, ha mi becsületesek vagyunk, a másik is az. Végzetes tévedés! Vegyük például alapul a zsidóságot. Eleink közül sokan azt hitték, ha a zsidók ma-gyarosítják nevüket, magyarul írnak és beszélnek, ôk is olyan derék honpolgárok lesznek, mint mi. Megfeled-keztek arról, mire tanítja ôket a Talmud. Ezért védekeztek ellenük Árpád-házi királyaink, majd Hunyadi Mátyás, ezért ostorozták ôket költôink, mint Ber-zsenyi, Kölcsey, Petôfi, Sértô Kálmán, Erdélyi József, vagy legnagyobb politikusaink közül Széchenyi, Kossuth, Istóczy Gyôzô, Bartha Miklós, Szálasi Ferenc. Huszadik századi történelmünk pedig bebizonyította, hogy a világuralomra törô cionista zsidóság minden magyarellenes tett támogatója, sôt kiagyalója.
Nagyon nagy történelmi aluliskolázottság kell ahhoz, hogy valaki ezt ne lássa. Most, amikor az Európai Uniónak nevezett falanszterbe akarják beterelni népünket, ki kell mondani az igazságot: az Európai Unió az isteni világrend tagadása, a nemzetek teremtô Isten általi egyediségének megkérdôjelezése. Despotizmus, amelyrôl már Madáchnak is volt néhány keresetlen szava ,,Az ember tragédiája” falanszteri színében. A nemzeti-népi hagyomá-nyok megsemmisítésével ugyanazt szeretné elérni, mint a kommunizmus: eltörölni a vallási, közösségi múltat, a faji mivoltot. Ezért tiltja például az EU a disznók moslékkal való etetését, ugyanis Brüsszel urai csak sütnek, vagy nyersen esznek, de nem fôznek.
Az Európai Unió céljait szádékosan hallgatja el a nemzetközi tömegtájékoztatás. Hazánkban egyedül a MIÉP mert a politikai pártok közül határozott nemet mondani az EU-ra. Szégyen, hogy a magukat konzervatívnak, nem-zetinek, kereszténynek mondó pártok és mozgalmak igent mondtak rá. De nem volt különb a Magyar Katolikus Püspöki Kar sem, amelynek tagjai felszólították híveiket, szavazzanak az EU-ra. Nincs szomorúbb és lehangolóbb, ha egy népet lelki vezetôi cserbenhagynak! Ha a fôpapok nem merték vagy nem akarták kimondani, én kimondom: az EU végsô célja mindannak lerombolása, ami a keresztény civilizációból még megmaradt! Trianon csak anyagi javainkat vette el, az EU viszont kultúránktól, nyelvünktôl, egyszóval: önmagunktól akar megfosztani. ,,Gondolkozz Európában!” – harsogja a maoista, anarchista gyökereibôl táp-lálkozó SzDSz, mélyen gyûlölve mindent, ami keresztény.
Társadalmunk, népünk erkölcsileg, szellemileg halálosan beteg. Tömegek fordultak el Krisztustól, akárcsak az önzô, öntelt nyugati civilizációkban. Millióan elfeledik a bibliai igazságot: ,,Keressétek elôször az Isten országát és az ô igazságát” (Mt 6, 33.). Vagyis az emberi lét végcélja semmiképpen sem lehet az anyagi javak puszta felhalmozása. A keresztény társadalmi rend természetesen megbecsüli a magántu-lajdont- és gazdaságot, de mindezeket csak eszköznek tekinti, nem célnak. Hirdeti, hogy az emberi lét három alappilléren nyugszik: az erkölcsön, a szellemen és az anyagon. A sorrend nem megfordítható! Aztán azt is tanítja, hogy a fajszeretet nem ellentétes a felebaráti szeretettel, hiszen Isten különbözô fajokat teremtett. „A szeretet nem az, hogy szeressem azokat, akikeleszik a jövôt a gyermekeimtôl, akik elveszik az országot fajomtól: a szeretet törvé-nye mindenek elôtt a hozzám tartozók és fajtám iránt kötelez.” – írta Szabó Dezsô. Aki nem a saját faját szereti legjobban, hanem a másét, mert az ugye-bár ,,szép”, nemcsak önmagát sérti meg, de Istent is. ,,Az Isten minde-nek fölött, a haza mindenek elôtt” – vallotta, no nem Kertész Imre, hanem Kölcsey.
|
oldal:
/1
