Osztrovszkij: Tudod, mi a bánat?
Ülni egy csendes szobában,
s várni valakire, aki nem jön többé.
Elutazni onnan, ahol boldog voltál,
s otthagyni szíved örökké.
Szeretni valakit, aki nem szeret téged,
könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni,
csalódott szívvel, mindig csak remélni.
Megalázva írni könyörgõ levelet,
sirdogálva várni, soha nem jön rá felelet.
Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak,
rózsákat õrizni, melyek megfakultak.
Hideg búcsúzásnál, forró csókot kérni,
mással látni õt, nem vissza fordulni.
Kacagni boldogan, hazug lemondással,
otthon leborulni, könnyes csalódással.
Aztán átvergõdni hosszú éjszakákat,
imádkozni azért, hogy Ö meg nem tudja mi is az a bánat.
Viktor Hugo:
A rózsa és a sír
Kérdi a rózsát a sírbolt:
- Harmat sír rád s ím e titkolt
könnyeket hová teszed?
És ez így felel a sírnak:
- Vermed mélyén holtak sírnak
a testüket hová teszed?
S válaszol a rózsa:-Szálló
illat lesz belõle, illó
ámbra s mézes illatár.
S válaszol a sír:-A testek
bennem mind angyallá lesznek
s vermembõl mind égre száll!
Dante Aligééri: Volt egyszer egy szerelem
Elmentél tõlem kedvesem,
S én hagytam, menj csak el.
Hiába lett volna minden
Ki menni akar hagyni kell.
Mosolygott hozzá két szemem
De mögé már senki nem néz.
Játszani a közömbös embert
Most látom milyen nehéz.
Ha most valaki megkérdezné
tõlem, mit jelentesz nekem,
Büszkeségemben azt felelném
Semmit, csak egy elmúlt szerelem.
Elmegyünk egymás mellett
A két szemed rám nevet
Kacagva köszönök én is
De a hangom egy kicsit megremeg.
Mosolygok az utca sarkáig
De aztán ahogy befordulok
Fáradtan szememhez nyúlok
És egy könnycseppet szétmorzsolok.
"Menj és ne érints, kérve kérlek,
És meg ne csókold ajkamat!
Lángajkat csókolsz: félve félek,
Hogy lángja a szívedbe csap..."
/Komjáthy Jenõ/
Nem mondom hogy szeretlek,
Mi haszna mondanám?
Te szómra nem hajolnál
S csak búmat toldanám.
Nem mondom mint szeretlek,
Hol lelnék arra szót?
Nem érez aki érez
Szavakkal mondhatót.
Nem mondom e kebelben
Mi mély a fájdalom;
Az ilyen fájdalomnak
Legjobb a sírhalom.
/Vörösmarty/
Miért nem öltél meg szemeddel,
Midõn ez is terajtad állt?
Miért nem dúltad szívemet fel,
S nem adtál énnekem halált?
Ölelõ puha karjaidban
Kimúlnom miért nem lehetett!
Midõn szerelmes csókod ittam,
Miért nem szívtad ki lelkemet?...
Szívem` miért nem tépted ki bátran,
Midõn zokogva rád borult!...
Nem vergõdném most itt a sárban,
És nem volnék ily nyomorult !
/Reviczky Gyula/
"Utolért a végzetem. A rabja vagyok. Rabja a saját lelkiismeretemnek. Örökké éget a szeretett lány iránti vágy. Velem mindig veszélyben van - veszélyben azoktól, akik ellen harcolok. Nélküle magányosan járom az utam. Az én történetem mindig az õ elvesztésérõl szól… és mindennap felteszem magamnak a kérdést, hogy még meddig fogom bírni a magányt?"
Csak azok látják meg a világot a maga valóságában, akiknek a szemét tisztára mosták a könnyek...
Az ember nem akkor hal meg, amikor örökre lecsukja a szemét, hanem akkor, amikor elveszíti élete értelmét
Ha erre jársz
és sírni látsz,
ne mondj semmit,
hisz nem tudod mi bánt.
Ha földön fekszem
s Te rám találsz,
ne mondj semmit,
nem tudud mi fáj.
Ha szárnyszegetten
melletted zuhanok alá,
ne mondj semmit,
csak menj tovább.
Ha szívedbe nézel
és megtalálsz,
ne mondj semmit,
várj reám.
“Egyszerre minden oly természetes,
Megbénító, ujjongó félelem.
Csak áll, a fénnyel átszõtt ködbe les.
Vár. Megmozdul. Nem, nincs ott semmi sem.
Szégyenkezik. Elindul hirtelen.
A szél megint hûlõ szívébe fúj.
Fellélegzik: nem, nincs ott senki sem.
És fájni kezd, gyógyíthatatlanul.”
(Vas I.: A hang)
Ha bánat dúlja lelkedet,
Ha szíved sajogva ég,
Ne mondd el senkinek
nehogy gúnyolva légy.
Ne lásson át a folyókon
a kíváncsi tömeg.
Mosoly lebegjen ajkadon,
Ha vérzik is szíved.”
“Miért van az, hogy mindig azt imádjuk, aki hûtlen, aki mást szeret?
Miért van az,hogy szívrepesve várjuk, pedig tudjuk, hogy rajtunk csak nevet?
Miért van az, hogy titkon könnyet ejtünk, ha a múlt emléke énekel?
Bár találhat szebbet-jobbat lelkünk, azt az egyet nem feledjük el.”
(Reviczky)
“Ki nem szenvedett, az félig élt,
Ki nem csalódott, az nem remélt,
Ki nem sírt, az kacagni sem tudott,
Ki mindenkiben bízott, az nem gondolkodott!”
“Elválunk most már. Te is elmégy, én is.
Hogy összefonódott a mi sorsunk mégis.
Engem egy halvány arc ûz messze, mesze
S neked másutt is én jutok eszedbe...
Elváltunk most már, te is elmégy, én is,
Felednél mindent, s emlékezel mégis....!
(Ady E.: Elválunk)
A félelem fájdalmat kelt. A fájdalom szenvedést, a szenvedés kéjt, a kéj örömet, az öröm kedvet, a kedv bátorságot, a bátorság tudást, a tudás felismerést, a felismerés félelmet.
Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd. (Gabriel García Márquez)
Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént. (Gabriel García Márquez)
Miért van az, ha szeretünk valakit vagy nem örökké szeretjük vagy pedig , hogy nem egyszerre szeretjük egymást és nem egyszerre ér véget a szerelmünk???
"Utoljára látni õt csak erõsebbé tesz, hogy tedd, amit tenned kell."
"In risum pronis fluitant cito lumina fletu."
"Az, ki hamar nevetésre fakad, meghatva hamar sír."
"Animus magnus non curat iniurias."
"A nagy lélek nem törõdik az õt ért sérelmekkel."
" Õrizz és védj fehérlõ fájdalom, s te hószín öntudat, maradj velem.
Tiszta szavam sose kormozza be, a barna füsttel égõ félelem."
,,Oly furcsák vagyunk mi emberek,
Az egyik szemünk sír, a másik nevet,
Egymásról azt hisszük boldog talán,
S irigykedünk egy-egy vidám szaván.
És nem vesszük, ó dehogy vesszünk észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemébe."
" Nem egyszer halunk meg. Ahányszor meghal valaki, akit szeretünk, mi is vele halunk." / Bettina három élete - Bettina Brentano-Arnim/
"Csak esik és esik. Amióta elmentél nem kelt fel a nap. "
"Hirtelen megnyílt a sötét, éjszaki ég, és kidobott téged a mennyország, csak nem az én karjaimba estél."
"Az ember nem akkor hal meg,amikor örökre lecsukja a szemét, hanem akkor,amikor elveszíti élete értelmét. "
semmit várok, nevetek s hull a könyem,
reménytelenség a remény elõttem,
erõs vagyok, de gyönge és erõtlen,
engem mindenki megölel s megöl.
" Kisírt lelkem rabja én vagyok."
" Égõ virágba folytom bánatom, mit belém véstél az éjjel…"
"Az idõ minden sebet begyógyít, de nem végez plasztikai mûtétet!"
"A sírás megtisztítja a csalódás tavaszát!"
bátorság lényege nem az, hogy a szívednek nem szabad remegnie, hanem az, hogy másoknak nem szabad tudniuk a remegésérõl.
Az emberi szív csak úgy tágulhat magánál nagyobbra, ha közben meghasad.
Csak azok látják meg a világot a maga valóságában, akiknek a szemét tisztára mosták a könnyek.
Sebzett szív csak sebezhet.
Elmegyünk innen. Nem tudjuk merre. Beszélnünk sem kell. (Ann Brashares)
A boldogság olyan, mint egy fotó negatívja, pillanatnyi. /Michel Amelin/
Sosem szabad eltúlozni, hogy másoknak mennyire vagyunk fontosak. /Michel Amelin/
"A magány az, mikor belenézel a tükörbe és a semmi néz vissza rád."
Akit feledni akarunk, arra gondolunk /La Bruyére/
"Az a legszegényebb ember a világon, kinek nincs senkije, akinek adni tudna."
“Csak az kedves nekünk igazán, amit féltünk elveszíteni.” (Anatole France)
“Szenvedély nélkül az ember csak lappangó erõ, csak lehetõség, akárcsak a kavics, amely kalapácsütésre vár ahhoz, hogy szikrát hányjon.” (Amiel)
Boldogság az élet egyetlen értelme,
ha nincs boldogság,
a lét ostoba és keserves kaland.
Santayana
Nem tudom, mi voltam eddig,
Ámde azt sem, mi leszek;
Tõled függ, hogy sötét árnyék
Vagy fényes sugár legyek.
Petõfi Sándor
“Nehéz dolog, hogy ne szeress, de nehéz az is hogyha szeretsz. A legnehezebb, ha hiába szeretsz.” (Anakreon)
Ahelyett, hogy engednénk, hogy érzelmeink magukkal ragadjanak és kelepcébe csaljanak, hagyjuk, hadd tûnjenek el, mint az ujjunkkal vízbe írt betûk. (Dilgo Khyentsé Rinpoché)
Mint a méhek a fullánkjukat, úgy a kicsapongó életet élõk is hátrahagynak magukból minden találkozás után valamit, ami fájdalmat okoz. (Cyril Connolly)
Az emberek imádnak valakitõl várni valamit. Ennél csak egy dolgot szeretnek jobban: csalódni az illetõben. (Moldova György)
Lehet, hogy valaki bolondnak tûnik, pedig nem az. Talán csak gondosan óvja bölcsességét. (Zengecu)
Bánatát nem felejti el; de szívét nem fogja beárnyékolni, és attól csak gyarapodik a bölcsessége. (A Gyûrûk Ura)
A színek a fény tettei – tettei és szenvedései (Goethe)
Nem vész el innen semmi, semmi / Csak ami nem bírt megszületni (Vajda János)
Lenni annyi, mint szenvedni. Aki e tudás alól kibújik, a valóság elõl való végtelen menekülésben elveszett. (A Waldstein szonáta)
Fájdalmas érzéseink fenyegetésében élünk: harag, vágy, gõg, féltékenység és a többi. Mindig készen kell lennünk arra, hogy a megfelelõ fegyverrel szembeszálljunk velük. Az igazi hívõt örök éberségérõl ismerjük fel. (Dilgo Khyentsé Rinpoché)
Az élet dolgait két részre osztom: rettenetesre és kibírhatatlanra. (Woody Allen)
“Vakként éltem eddigi életem, körülvett, behálózott, gyötört a félelem”
“Õk azt mondják: Õrületbe estél Õmiatta. Én azt mondom: Az életet csak a bolondok ismerik!”
|
Mottó:
oldal:
/6
