Végtelenség
Beköszöntött a csillagos éji est. Bársonyos léte megnyugtatott és oltalmazóan befogadott. Bölcsességgel és tudással ruházott fel. Rámtette hideg, bársonyos, s megnyugtató tenyerét.
Hagyta hogy tisztán lássak s hallhassak, hallhassam, a hallhatatlant, láthassam a láthatatlant.
Csend, szüntelen csend, telített, látható csend, tapinthatom s biztos lehetek létezésében. Biztos lehetek a szemmel láthatatlanban.
Temérdek, ezernyi dologban biztos lehetek. Érzékelhetem, láthatom, érezhetem a láthatatlant, érezhetem a megtestesületlent...
Ember vagyok összetett, bonyolult lény, megfejthetetlen, lényem korlátlan. Mégis a legegyszerûbb a világon. Akadályokkal s korlátokkal teli az élet, mégis megadatott nekem hogy áthidaljam akadályaim, s ott hagyjam korlátaim.
Lényem korlátlan s én valójában szabadság nélkül vagyok.
Szabadság nélkül...s korlátok nélkül. Hogy fér ez a két dolog egymás mellé?
Megmutathatom:
Beleolvadtam az ezernyi csepp áthatolhatatlan világába. Siklottam a símogató színekben, suhantam gondtalan, szabad létemben. Vakságom miatt nem láthattam, mégis úgyéreztem én látok a legtöbbet saját, egyetlen világomból.
Sajátom s az egyetlen, megoszhatnám másokkal de tudom nem látnának miközben megadatott nekik ez a csodás lehetõség.
Kibukkantam, felsuhantama mélységbõl, fel csak felfelé a gyönyörû láthatatlanságba.
Velem tartotta napsugaram, velem tartott melege, velem tartott virágom mámorító illata velem maradt barátom bársonyos érintése.
Lelkem kitártam s nem volt rejtegetni valóm. Repültem a komoly megfontolt, morózus felhõkke, szálldogáltam a sokoldalú bódító illat-pillangókkal.
Színes mesebeli tûzmadarakkal, lángoló szemû jégsárkányokkal...
Csintalankodva libbentem tovább. Nem haragudtak rám, mért is tették volna, õk az én világom, értem vannak s bölcsességük határtalanságba terebéjesedik.
repültema végtelenségben, sötétben, fényben, ezernyi midnenségben.
Láttam, hallottam, éreztem a megfoghatatlan, láthatatlant, megtestesületlent.
Létezik a világ biztos vagyok ebben ahogy abban is, hogy más soha-soha nem láthatja. Hisz az enyém és én az övé vagyok.
Most is ott vagyok, suhanok, repülök, csintalankodva libbenek...
Miközben itt ülök.
Itt a világomban a saját világomban.
Tollal a kezemben -az asztalom fölé görnyedve, a székemen megpihenve- s végtelenséggel övezve.
|
oldal:
/4
